Régió

Több lesz az elsős

Galánta/Nádszeg/Királyrév | Nádszegen jóval több lesz az elsős a következő tanévben. Galántán nagyjából ugyanannyi marad az iskolások létszáma, vagy néhánnyal emelkedik. Királyrévben újra lesznek elsősök.
Tornyai Bianka

2021. május 14. 17:30

koronavírus
Több lesz az elsős, mint tavaly volt, de nehéz helyzetben vannak a kis községek kisiskolái. - Somogyi Tibor felvételei

Áprilisban 48 elsőst írattak be a galántai Kodály Zoltán Alapiskolába. A kilencedik évfolyamba 33, az iskolába összesen 342 tanuló jár.

Sok elsős lesz

Oláh Hajnalka, az iskola igazgatója elmondta, egyelőre négy szülő jelezte, valószínűleg halasztást kér a gyerekének. „A 48-as létszám magasnak tűnik, de tavaly kilencen kértek halasztást, tehát idén ennyivel több a leendő elsős. Ha ezt leszámítjuk, elmondhatjuk, évek óta hasonló a létszám, 35 és 40 között mozog. A legtöbb beíratott gyerek galántai, illetve abból a három településből jönnek hozzánk, ahol nincs iskola, tehát Taksonyból, Nemeskajalról és Nemeskosútból. Más településről is jár hozzánk egy-egy tanuló, akinek a szülei Galántán dolgoznak” – fejtette ki Oláh Hajnalka. A fenntartó döntése alapján egész áprilisban folyt a beíratás. A járványhelyzet miatt kizárólag elektronikus vagy postai úton adhatták le a szülők a kérvényeket, dokumentumokat. Ha az előírások megengedik, május végén, június elején tart nyílt napot az iskola. Azért is szeretnék még idén megtartani a nyílt napot, mert tavaly szeptemberben látták először az elsősöket és ez nem ideális.

Két osztály nyílhat

A nádszegi alapiskolába 36 gyereket írattak be, ami Szarka Zsuzsanna igazgató szerint nagy boldogság, hiszen legutóbb hat évvel ezelőtt tudtak két első osztályt nyitni. „Az iskola összlétszáma 221, nagy valószínűséggel jövőre is ugyanennyi lesz. Van még 65 óvodásunk, akik szintén hozzánk tartoznak, hiszen a két intézmény összevonva működik. A beíratott elsősök közül egy nem lakik Nádszegen, a többiek idevalósiak. Az ötödik osztályba két új tanuló jelentkezett Királyrévből, ahol nincs felső tagozat. A szülők nagy része a beiratkozás elektronikus formáját választotta, de néhányan személyesen látogattak el az iskolába” – részletezte Szarka Zsuzsanna. Az intézmény május végén szeretne találkozót szervezni a leendő elsősöknek a járványügyi helyzet alakulásától függően, amikor a gyerekek bemehetnek az iskolába, találkozhatnak a mostani elsősökkel. „Reméljük, addigra elkészül a kültéri kreatív osztály, ahol társasjátékozhatnak is a gyerekek, közös foglalkozásokon vehetnek részt, és megkapják a beiratkozási emléklapot. Hasonló rendezvényt mindig szerveztünk, kétszer-háromszor meghívtuk a nagycsoportosokat iskolalátogatásra, de a koronavírus miatt nem volt rá mód” – tette hozzá Szarka Zsuzsanna.

Marad a létszám

Három kislányt írattak be a királyrévi alapiskolába, amelynek összlétszáma tizenegy. „Három negyedikes ballag el, helyettük három elsős jön, tehát nem lesz változás a létszámban. Egyrészt kevés gyermek születik a faluban, másrészt mivel nálunk csak alsó tagozat működik, ezért a felső tagozatos tanulók a nádszegi vagy a zsigárdi iskolába járnak. Vannak szülők, akik eleve oda íratják be a gyerekeket első osztálytól. Van, akit Galántára íratnak be a szülők, mert ott dolgoznak. Sajnos volt olyan év is, hogy egy gyerek sem született, nem volt kit beíratni, így mi ennek a háromnak is örülünk” – mondta el Agócs Gergely polgármester. A királyrévi iskolában a negyedikes és a másodikos tanulók járnak összevont osztályba, a harmadikosok külön. Idén nem nyílt első osztály. A polgármester még nem tudta megmondani, hogyan vonják össze jövőre az osztályokat, de valószínűleg az elsősök és a harmadikosok járnak együtt, összesen öten, mert a negyedikesek lesznek többen, hatan. Siralmas a helyzet, de nem tudnak semmit tenni. „Ha lenne 10 iskolaköteles gyerek, akik közül elvinnének máshova hármat, még mindig maradna hét, akikkel lehetne osztályt nyitni. De ha egy évfolyamban összesen két gyerek születik, nem lehet növelni a létszámot. Jövőre lesz rá esély, 10 iskolaköteles gyerekkel számolhatunk. Ha közülük sikerülne hetet-nyolcat megmenteni, az nagy siker lenne” – zárta Agócs Gergely.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vladimír Lengvarský
Frissítve

Lengvarský: Egyelőre nem korlátozzák az utazásokat

Peter Kovařík

Kovařík: A határrezsimmel kapcsolatban a rendőrség minden eshetőségre felkészül

Johnson & Johnson

Hétfőtől lehet regisztrálni a Johnson & Johnson vakcinájára

Zuzana Čaputová

GALÉRIA: Ma ünnepli 48. születésnapját Zuzana Čaputová - nézzük a legemlékezetesebb pillanatait

si-cu

Csaknem 3 kilogrammnyi összetapadt szőrtől szabadítottak meg egy kóbor si-cut

rendőrség

A részeg sofőröket a hőség sem tartja vissza

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.