Vadonatúj egészségügyi felszereléseket és berendezést is kaptak (A szerző felvétele)
Teljesen megújult a 25 ágyas hospice-részleg Nádszegen

Már 22 éve áll az idősek szolgálatában a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ. A nemrégiben befejeződött felújítás az egészségügyi minisztérium támogatásával valósult meg csaknem egymillió euróból.
A folyamatosan emelkedő érdeklődés miatt a kezdeti 70 férőhely mára 185-re bővült, melyből 25 ágy tartozik a hospice-ellátásra szorulókhoz, 64 pedig az épület falai közt működő Szociális Szolgáltatások Otthon lakói számára van fenntartva.
Vadonatúj közeg
Az egészségügyi minisztérium felújítási tervének köszönhetően megújult az osztály teljes beltere, kicserélték a nyílászárókat, klimatizálták a helyiségeket, továbbá vadonatúj egészségügyi felszereléseket, eszközöket és bútorzatot vásároltak. Az átadási ünnepségre hazai és magyarországi küldöttek is érkeztek, köztük Samuel Migaľ vidékfejlesztési miniszter, Ľuboš Szigeti, az Alkotmánybíróság alelnöke, Magyarországról pedig Kalmár Ferenc, a külgazdasági és külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Az emberi jóság szigete
A hospice nemcsak a búcsú helye, hanem a jelenlété is. Az utolsó napok, órák és pillanatok méltóságteljes kísérése olyan feladat, amelyhez nemcsak szakmai tudásra, hanem főleg szívre van szükség
– mondta el köszöntőbeszédében Juhos Ferenc, a település korábbi polgármestere, az intézmény igazgatója. Hozzátette: annak, aki ide kerül, már nem az előtte álló idő hossza a fontos, hanem ennek az időnek a minősége, a család közelsége és az odafigyelés. Hangsúlyozta, hogy a hospice-ellátás Szlovákiában még mindig gyermekcipőben jár.
Fontos a modernizált környezet is, de a szakmai felkészültség mellett a legfontosabb mégiscsak az emberség és az odafigyelés
- tette hozzá.

Köszönet és jutalmak
A felszólalásokat, köztük Samuel Migaľ és Kalmár Ferenc köszöntőit a központ lakóinak szavalatai tették színesebbé, majd kiosztották az ez alkalomra készített jutalmakat, elismeréseket. A részleg felújításáért köszöntetet mondtak a finanszírozónak és a jelen lévő tisztviselőknek, emellett a személyzet tagjai is átvehettek egy-egy gravírozott emlékplakettet. Az általuk vezetett „Tolerancia22” nonprofit szervezet januárban létrehozott egy átlátható, transzparens számlával rendelkező jótékonysági alapot, melyből három családnak is segítettek. Az anyagi támogatást az átadóünnepségen kapták meg a rászorulók.
Szeretetotthon
Pálinkás Magdaléna, a szociális otthon egyik lakója frappáns megfogalmazásában az öregségről beszélt. Az idősek, vagy öregek otthona helyett ő inkább „Szeretetotthonnak” hívná intézményét, szerinte ez volna a legtalálóbb kifejezés rá.
Csak az az öreg, aki nem remél. Ki előre, nem csak vissza néz, ki nem álmodik új terveket, az bizony már öreg lehet. De ha látod az életben a szépet, s a jó tréfát, vidáman érted, ha lelkedből szeretet árad, tudsz örülni madárnak, virágnak. Nem számít a kor, hogy múlnak az évek, mert szívedben még csendül az élet
– szavalta el saját versét a közönség előtt. Az átadó végén felkísérték a résztvevőket a hospice-osztályra, ahol Elek László, Nádszeg plébánosa szentelte fel a felújított osztályt, majd megtekinthették a vadonatúj belteret és a felszereléseket.

Gyuri bácsi átkerül az otthonba
A hospice-részlegen hét nővér, egy főnővér és egy segédnővér dolgozik Vincze Zsuzsa doktornő vezetésével, aki az itt élő betegek és a szakemberek szoros napirendjéről mesélt lapunknak. A reggelek fontos része a tisztálkodás és az étkezés, etetés. A délelőtti vizit során körbejárja a termeket, majd az ebédet követően a hetente háromszor érkező rehabilitációs nővérek foglalkoznak a betegekkel egészen délutánig. Több komolyabb javulásról is beszámolt, köztük Gyuri bácsiéról, aki magatehetetlen állapotban került az intézménybe még tavaly októberben.
Gyuri bácsi egy mozgásképtelen fekvőbeteg volt. Egy nagyon kedves öregúr, aki azóta már itt sétálgat a folyosón. Ő hamarosan átkerül a szociális otthonba, mert már nincs ránk szüksége
– osztotta meg a már 17 éve itt dolgozó doktornő.

Remek kollektíva
A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központban folyamatos a túljelentkezés, jelenleg 15-20 fő szerepel a várólistájukon. Hospice-szolgáltatásukra is nagy az igény, de az árak itt is emelkedtek, a havi díj 800 euró.
Nagyon hálás vagyok az itt dolgozóknak. Ha a betegek rosszabb állapotban is érkeznek, a nővérek alaposan megfürdetik, megborotválják, megnyírják őket. Nagyon hálás vagyok nekik ezért a lelkiismeretes munkáért. A jó kollektíva hatalmas pozitívum itt
– tette hozzá.
Létszámuk a halálesetek végett gyakorta változik. A lakókat nagyon megviselik a frontok, azt tapasztalják, hogy ilyenkor magasabb az elhalálozások száma. De olyan hónapok is akadnak, amikor nem történik haláleset az osztályon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.