Méhi. Komoly terveket szövöget a méhi székhelyű Mezőgazdasági Résztulajdonosok Szövetkezete. A hagyományos értelemben vett mezőgazdasági tevékenység mellett jelentős kezdeményezésekbe fogtak az agroturizmus területén.
Teljes körű, igényes szolgáltatást kívánnak nyújtani minden vendégnek
A további tervekben szerepel, hogy a szálláshely közelében – a Miskolcra vezető főút mentén – létrehoznak egy kamionparkolót. Ebben a térségben a határ szlovákiai oldalán nincs ilyen létesítmény, s a hétvégén ide érkező kamionosok azt az időt, amíg nem közlekedhetnek, kénytelenek autóikban eltölteni. A kamionparkolóval ezen a helyzeten kívánnak változtatni. „Az egykori szövetkezeti udvar hamarosan úgy meg fog változni, hogy nem lehet majd ráismerni. Tisztában vagyunk vele, hogy a térség problémáit kívülről senki nem fogja megoldani. Ahhoz azonban, hogy elképzeléseink sikeresek, de főleg életképesek legyenek, komplex fejlesztési tervet kell elkészítenünk és azt megvalósítanunk. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy minél több, elképzeléseinknek megfelelő szolgáltatóval építsünk ki kapcsolatot, s így az egyes kezdeményezések egymást fogják majd kiegészíteni” – mondta végezetül Kocsis Lajos.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.