Az interneten vásárolt abortusztablettát adta be a lánynak, hogy elvetéljen.PrivigyeSzexuális erőszak, gyerekeket ábrázoló pornográf felvételek birtoklása és nem engedélyezett terhességmegszakítás miatt emelt vádat a nyomozó egy alapiskolai tanító ellen.
Teherbe ejtette 13 éves diákját a tanító
Az interneten vásárolt abortusztablettát adta be a lánynak, hogy elvetéljen.
Privigye
Szexuális erőszak, gyerekeket ábrázoló pornográf felvételek birtoklása és nem engedélyezett terhességmegszakítás miatt emelt vádat a nyomozó egy alapiskolai tanító ellen. A pedagógus 13 éves diákjával létesített szexuális kapcsolatot, és amikor a lány teherbe esett, abortusztablettát szerzett neki. A férfit a bűncselekmény súlyosságára való tekintettel előzetes letartóztatásba helyezték.
A 42 éves férfi angolt és testnevelést tanított a privigyei magán-alapiskolában. Ott ismerkedett meg és alakított ki intim kapcsolatot a diákjával. Amikor ennek híre ment, a tanítót, annak ellenére, hogy semmit nem tudtak rábizonyítani, elbocsátották. „Mindenki erről beszélt a városban, az iskola jó hírnevére való tekintettel nem tarthattuk itt. Már akkor az volt a véleményem, hogy ilyen kényes ügyben a puszta gyanú is megengedhetetlen ” – nyilatkozta Vladimír Bálint, az iskola alapító igazgatója. A lány, aki teherbe esett az angoltanártól, ma is az iskola diákja, az igazgató szerint jó előmenetelű, semmi gond nincs vele. Pedagógusai csak a rendőrségi hírekből tudták meg, hogy a híreszteléseknek volt alapjuk, volt kollégájuk valóban szexuális kapcsolatot létesített a diáklánnyal.
„A vizsgálat során kiderült, hogy a vádlott az interneten vásárolt abortusztablettát és beadta a lánynak, aminek következtében a lány elvetélt. A mobiltelefonjában gyerekeket ábrázoló pornográf felvételeket találtunk” – mondta Elena Antalová, a trencséni rendőrkapitányság szóvivője. Arról, hogy milyen információk alapján kezdtek el nyomozni az ügyben, a rendőrség nem nyilatkozik. A Privigyei Járásbíróság tegnap előzetes letartóztatásba helyezte a pedagógust, mert az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy megszökik.
A vádlott szeptember óta Lehota pod Vtáčnikom településen tanított, ottani kollégái semmit sem sejtettek viselt dolgairól. „Megdöbbentünk, amikor a sajtóból értesültünk a letartóztatásáról. Itt semmi gond nem volt vele, a diákok és a kollégák is kedvelték” – mondta Katarína Šnircová, az alapiskola igazgatója. A vádlott pedagógus a bírósági tárgyalásig előzetes letartóztatásban marad, héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.