Tanulmányút gyógynövénytermesztőknek

Tanulmányúton vehettek részt azok az Ung-vidéki magánsze-mélyek és vállalkozók, akik a gyógynövénytermesztésről szeretnének többet megtudni.Nagykapos/Zánka/DörgicseA Nagykapos és Vidéke Társulás a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézettel és a tatabányai Rába–Duna–Vág Korlátolt Felelős-ségű Európa

Tanulmányúton vehettek részt azok az Ung-vidéki magánsze-mélyek és vállalkozók, akik a gyógynövénytermesztésről szeretnének többet megtudni.

Nagykapos/

Zánka/Dörgicse

A Nagykapos és Vidéke Társulás a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézettel és a tatabányai Rába–Duna–Vág Korlátolt Felelős-ségű Európai Területi Társulással szeptember végéig valósítja meg a Cross-border network cooperation of stakeholders in herbal industry projektet. A 352 ezer euró összértékű pályázat költségeinek 85 százalékát európai uniós forrásból állják, az állami támogatás a kiadások 10 százalékát teszi ki, a partnereknek csupán az 5 százalékos önrészt kell fedezniük. Lakatos Denisza projektmenedzser lapunknak elmondta, a Herbaland fantázianevet viselő projekt keretében a hónap elején azok a magánszemélyek és vállalkozók, akik már foglalkoznak gyógynövénytermesztéssel és -feldolgozással, vagy szeretnének belevágni, magyarországi tanulmányúton vettek részt. Ellátogattak a zánkai Gyógynövény-völgy Látogató- és Oktatóközpontba, a dörgicsei Levendáriumba, Monokra és Tihanyba. Szakmai előadásokat hallgathattak meg, és láthatták, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a termesztőknek. A partnerek által elvégzett kutatás alapján a nagykaposi szervezet hamarosan szakmai kiadványt ad közre, melyben a szlovák–magyar határ menti térségben működő 10-10 legsikeresebb, gyógynövénytermesztéssel, -feldolgozással vagy -értékesítéssel foglalkozó vállalkozást mutatja be. A projekt honlapján digitális térkép is lesz, melyen 200 szlovákiai és magyarországi vállalkozást tüntetnek fel, valamint a térségekben honos, 50-50 gyógynövényfajtáról is információkat kaphatnak az érdeklődők. A vállalásnak megfelelően Nagykaposon olyan információs központ is megnyitja kapuit, amely tájékoztatást nyújt a gyógynövényiparról és szereplőiről, valamint a célzott, határokon átívelő együttműködés lehetőségeiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?