Olaszországi folklórfesztiválon járt az ógyallai Bellő Néptánccsoport.ÓgyallaA Bellő Néptánccsoport Szlovákia és a magyar kultúra nagyköveteként rangos folklórfesztiválon vett részt június 18. és 25. között az olaszországi Jesolo üdülővárosban.
Táncra perdültek az utcán is
Olaszországi folklórfesztiválon járt az ógyallai Bellő Néptánccsoport.
Ógyalla
A Bellő Néptánccsoport Szlovákia és a magyar kultúra nagyköveteként rangos folklórfesztiválon vett részt június 18. és 25. között az olaszországi Jesolo üdülővárosban. A fiatalok két korcsoportja mátyusföldi, Küküllő menti, valamint gömöri táncokat mutatott be. A rendezvényen 10 ország mintegy 550 fellépője mutatta be nemzeti tánchagyományát.
A táncosok produkcióját több ezren kísérték figyelemmel. Előadásuk művészi színvonalát emelte, hogy ezúttal is élőzenei kísérettel mutatták be műsorukat, a talpalávalót a Bellő zenekar húzta. Az Adriai tengerparton természetesen lehetőség nyílt a kikapcsolódásra is, de a táncból sosem elég, vallják a bellősök. Egyik este az üdülőtelep forgatagában improvizált tánccal örvendeztették meg a járókelőket. Ezek a felejthetetlen élmények igazi, erős közösséggé kovácsolják a néptáncot szerető fiatalokat. Döme László, a csoport vezetője Ógyalla vezetésének és mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult a csoport sikeres szerepléséhez. (dl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.