Kihalt a főpénztár előtti tér és a parkolók is. A szerző felvételei
Hajmeresztő álhírek és összeesküvés-elméletek kapnak lábra Párkányban a Vadas ügyében

A parkoló és a főpénztár előtti rész kihalt, de a Thermál Szálló működik, és a wellness is üzemel. A vállalkozók egyre növekvő aggodalommal várják, hogy döntsön a tisztiorvosi szolgálat, a fürdőben a büfék zömét egyelőre bezárták.
Nem kell stilisztikailag felturbózott, erős felütéssel kezdenünk, ezt ugyanis már megtették mindazok, akikkel a városban a napokban beszélnünk sikerült a Vadas fürdő kényszerbezárása kapcsán.
Abszolút fel van fújva ez az ügy, az pedig undorító, ahogy egyes bulvárlapok már kifejezetten a Vadast állítják be gyilkosnak a szegény kisfiú halála miatt. Ez a hisztérikus, lihegő vájkálás senkinek sem használ
– mondja a kedvenc újságosbódénk eladója. Egy, a városban népszerű söröző tulajdonosa szintén úgy véli, hogy az egyelőre minden bizonyíték nélküli, fröcsögő prejudikálás és az egymásnak is ellentmondó pletykák bőven mérgezik a közhangulatot, holott erre most aztán végképp semmi szükség.
A parazitafertőzésben elhunyt fiút természetesen mindenki sajnálja Párkányban, de az összes, általunk megkérdezett személy kétli, hogy ezért a Vadas lenne a felelős, illetve gyanús nekik az is, hogy csak ez az egyetlenegy eset fordult elő, még ha rendkívül ritka is a kórokozó felbukkanása.
Az emberek elfogadják, hogy ilyen esetben elhúzódik a vizsgálat és akár többszöri vízmintavételre, kontrollra is szükség van, ám azt is hozzáteszik, hogy minél tovább húzódik az ügy, annál hajmeresztőbb álértesülések és összeesküvés-elméletek kapnak lábra.
Elképesztő butaságok terjednek, mint például az, hogy egy hazai, ismert milliomos csempészte be a Vadasba a parazitát, hogy a fürdő tönkremenetele után bagóért megvehesse a létesítményt, vagy az, hogy azért nem fertőtlenítik eléggé a medencéket, mert lopják a klórt és feketén árulják a városban.
Holott jelen pillanatban egyetlen dolog biztos, mégpedig az, hogy az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat vizsgálata még tart, és még egyáltalán nem bizonyosodott be, hogy a szerencsétlenül járt kisgyerek épp Párkányban és épp a fürdőben fertőződött meg. Egyébként az általunk megkérdezett személyek közül senki sem panaszkodott a vízminőségre és a tisztaságra, de többen úgy vélik, a Vadasnak, a fürdőidénynek és magának a városnak már akkor is ártott az ügy, ha szombaton újra nyithatna a fürdő.
Már a korzón is érzik
Egy, a fürdőben büfét és szállásokat üzemeltető vállalkozó azt mondta az Új Szónak, hogy múlt hét vasárnap még a büfék zöme nyitva volt a Vadasban, mert abban bíztak, hogy hétfőre már lesznek laboreredmények, keddre viszont fordult a kocka.
„Most már a büfék kilencven százaléka bezárt, én is. A cseh vendégeim pedig közölték, hogy elutaznak, mert nem tudnak strandolni, fürödni. Én szállást adok és biztosítok továbbra is, de arról nem én tehetek, hogy ők nem strandolhatnak. A szerződés szerint egy bizonyos összeget vissza tudunk fizetni, de nem mindenki teheti ezt meg, hiszen ezeket a pénzeket már visszaforgattuk a nyári működésbe, az ellátás biztosításába.
Szomorú, ami a kisfiúval történt, viszont az én gyerekeim is abban a medencében fürödtek, többször is, az ügy kipattanása előtt is, óvatosan ítélkeznék tehát. Pár napot még kibírok, de előbb-utóbb nagyon keményen pénzkérdéssé válik ez az eset, mert Párkányban rengeteg ember megélhetését biztosítja a strandidény, nem csak a mienkét
– közölte a fiatal vállalkozó. A szavait igazolja az is, hogy a vendéglátósok már a korzón is érzik a forgalom megcsappanását és a fürdővendégek elmaradását. Egy cukrászda vezetője szerint harminc százalékkal esett vissza a forgalmuk, főképp a kora esti órákban, leginkább a fiatal családok és a kisgyerekes családok hiányoznak a vendégek közül.
Olyan vállalkozóról is tudunk, aki szervezett gyermekcsapatot szállásolt el, úszótanfolyamra jöttek. Nekik az illető sebtében Esztergomban intézte el az úszótanfolyam lebonyolítását, naponta hordják át a gyerekeket a szomszéd városba és vissza. Van söröző, ahol látványosan csökkent a cseh fürdővendégek száma, de mindenütt bíznak benne, hogy a kényszerbezárás ideiglenes, és előbb-utóbb rendesen beindulhat a főidény.
Nincs tömeges nyaraláslemondás
Németh Lívia, a Vadas fürdő marketingfőnöke csütörtökön annyit közölt lapunkkal, hogy az eset miatt egyelőre nem tapasztalták a nyaralások tömeges lemondását.
Persze, volt, hogy páran felmondták a szállást és mégsem jönnek hozzánk, de a főidényre vonatkozóan nem észleltünk komolyabb és előre jelzett távolmaradást. Egyébként a szállásfoglalást is szerződés szabályozza, pontos feltételekkel, ha például valaki most jelzi, hogy júliusban, augusztusban mégsem jön nyaralni a Vadasba, az bukja a foglalót
– mondta Németh. Akik a kényszerbezárás miatt ezen a héten bukták a strandolást, nyaralást és a Vadasban foglaltak szállást is, azoknak száz-, illetve egy ötvenszázalékos kárpótlást fizetnek, a részletekről a fürdő weboldalán és Facebook-oldalán tájékoztatnak. A Vadas a tisztiorvosi vizsgálat lefolytatását továbbra sem kommentálja, megvárják az eredményt. Egyelőre nincs fejlemény, péntekre várják a hatóság döntését. A Thermál Szállóban vannak vendégek és a wellness is üzemel.

A Vadas parkolója és a központi buszmegállóig terjedő parkoló eléggé kihalt, csendes, ottjártunkkor még véletlenül sem botlottunk bele üdülőkbe. Tavaly ilyenkor már egy gombostűt sem lehetett leejteni ezen a szakaszon, annyi fürdővendég volt.
Párkányban mindenki azt reméli, hogy a laborvizsgálatok eredménye kedvező lesz és a városban ismét a régi kerékvágásban működhet a főidény. Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója még múlt szombaton azt közölte lapunkkal, hogy a fürdőben az egyik legkorszerűbb vízvisszaforgató rendszert használják, maximálisan ügyelnek a fertőtlenítésre és a tisztaságra. A nagy kérdés most viszont továbbra is az, hogy a tisztiorvosi szolgálat miként dönt, mit mutatnak majd a laborvizsgálatok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.