Táborok a nyári szünetre Dunaszerdahelyen és környékén

Több táborlehetőség közül is választhatnak a szülők, de nem árt dönteni, a létszám a legtöbb helyszínen korlátozott (Fotó: Vovoland-Detské Ihrisko a Kaviareň/Facebook)
Dunaszerdahely és környéke |

Hamarosan kicsengetnek az iskolából és nyári óvoda sincs mindenhol, ahol a kisebb gyermekek felügyeletét biztosítanák, míg a szüleik dolgoznak. Többen már hetekkel ezelőtt elkezdték az egyes lehetőségek felkutatását, a teljesség igénye nélkül mutatunk mi is pár opciót.

Vovo Camp

Öt héten keresztül várja a Vovo Land Játszóház a gyermekeket táborukba. Minden héten egy-egy ország különlegességeit járják majd körbe. Lesz görög, olasz, spanyol, szlovák és amerikai hét is, amikor az egyes nemzetiségek különleges történeteit, játékait, rájuk jellemző tulajdonságait és hagyományos ételeit kóstolhatják meg a résztvevők. Jelentkezni a játszóházban, illetve közösségi oldalaikon lehet. 

Nálunk a gyerekek átvehetik az uralmat, persze csak biztonságos határokon belül, de olyankor ők irányítják az egész csapatot. Szeretnénk feledhetetlen nyári élményeket teremteni számukra. Mottónk: a gyerek legyen szeretve és érezze a törődést

 – osztotta meg lapunkkal Nagy Mónika, a játszóház társtulajdonosa.

Kukkonia napközis tábor

Két egyhetes turnusra, a 6-10 éveseknek augusztus 4-től 8-ig, míg a 10-14 éveseknek augusztus 11-től 15-ig várják a szülők jelentkezését a Csallóközi Múzeumban rendezett Kukkonia táborra, ahol a Vámbéry Ármin Alapiskola tanárai foglalkoznak majd a gyerekekkel. A gazdag programban szerepel kvíz vetélkedő, a MOL Aréna és Akadémia meglátogatása, kézműveskedés, aranymosás, lisztőrlés, DAC torna, ügyességi játékok, látogatás a tűzoltóságon és érdekes mesekvíz. További információk a Kukkonia weboldalán és közösségi oldalán találhatóak.

Levendula nyári tábor

A Pódatejeden rendezett Levendula nyári táborba idén is 4 héten keresztül várják a gyerekeket, júliusban és augusztusban is kettő-kettő hétre lehet jelentkezni. A részvétel alsó korhatára 5 év. A háromszori étkezés mellett izgalmas programokkal készülnek,

lesz kézműveskedés, különféle csapatjátékok, arcfestés, fejlesztő játékok, aromaterápia, jóga és vetélkedők is.

Jelentkezni a Levendula nyári tábor közösségi oldalán lehet.

CsÉBK nyári tábor

Harmadik csillagászati táborát szervezi meg a Csallóközi Észlelők Baráti Köre 2025. július 4. és 6. között az Ekecs határában található Kovácspusztán. A helyszínen tíz szoba áll a látogatók rendelkezésére, ezen felül sátorozásra is van lehetőség. A tábor maximális kapacitása 50 fő. A higiéniai feltételek biztosítottak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy a tábor teljes ideje alatt napijegyeket is biztosítanak, amivel lehetőség nyílik részt venni a nappali programokon és előadásokon.

A tábort kedvezőtlen időjárás esetén is megtartják, egy módosított programterv szerint.

Zalcamp

Idén második alkalommal tartják Bősön a Zalcamp napközis kosárlabda tábort, ahol szeretettel várják a sportot kedvelő gyermekeket. A meghirdetett két júliusi héten haladókat és kezdőket is várnak a 11-16 éves korosztályból. További információk a Zalcamp közösségi oldalán.

IX. Ekecsi focitábor

Idén is megrendezik a focitábort a 6-14 éves korosztály számára az ekecsi focipályán, ahol szakavatott edzők foglalkoznak majd velük. Több meglepetéssel is készülnek, az edzések mellett lesznek játékos vetélkedők, utazás és még edzőpólót is kapnak a résztvevők. További információkért keressék az Ekecsi focitábort a Facebookon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?