A nézőszám állandósult, a tavalyi fesztivál nyereséggel zárt.KirályhelmecMájus 13. és május 31. között rendezik meg a Színházi Kavalkád fesztivált.A 2014-es, 4.
Színházi fesztivál – tizenegyedszer
A nézőszám állandósult, a tavalyi fesztivál nyereséggel zárt.
Királyhelmec
Május 13. és május 31. között rendezik meg a Színházi Kavalkád fesztivált.
A 2014-es, 4. Színházi Kavalkádon – mely összesen 1414 nézőt vonzott – az érdeklődők összesen hét előadást nézhettek meg, tavaly kilenc rendezvény nézőszáma már elérte az 1973-at. Tarcali Nagy Beatrix, a Királyhelmeci Városi Hivatal kulturális és művelődési osztályának vezetője lapunknak elmondta, a különböző támogatásokat is számolva – kb. 14–15 ezer eurójuk lesz a rendezvény megszervezésére. Tavaly a jegyek eladásából összesen 5909 euró bevétele volt a városnak, a fesztivál a kormányhivatal kisebbségi kultúra támogatására elkülönített pénzalapjából elnyert 3800 eurós hozzájárulásával együtt végül minimális, 651 euró nyereséggel zárt. Idén szintén kilenc előadást láthat a közönség, valamint szlovák és magyar nyelvű gyerekelőadásokat is tartanak. A Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház, valamint a rozsnyói Actores társulata ebben az évben is a fesztivál vendége lesz, és most először a Nagytárkányi Színjátszó Kör is bemutatkozik. A fesztivál idején számos képzőművészeti kiállítást és egyéb kísérőrendezvényt szerveznek.
Színházi Tavasz néven először 2006 májusában rendeztek hasonló fesztivált Királyhelmecen, akkor a rendezvény négynapos volt. A közönségtől kapott kedvező visszajelzések végett úgy döntöttek a szervezők, több előadást hívnak meg a rendezvényre. (lz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.