Régió

Szent István szobrára gyűjtenek Érsekújvárott

Érsekújvár | Várhatóan csak 2024-ben leplezik le Szent István király szobrát a járási székhelyen, holott Szilágyi Tibor szobrászművész műhelyében már 2020 nyarán elkészült három minta a leendő alkotáshoz. Danczi József, a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy folytatják a gyűjtést a szoborra és idén is nagyszabású Szent István emlékünnepséget terveznek.
author
Száz Ildikó

2022. augusztus 6. 14:00

Érsekújvár
- Száz Ildikó felvételei

A Csemadok-emlékparkban állna

Danczi József tájékoztatása szerint eddig mindössze 3524 euró gyűlt össze a számlájukon Szent István király szobrára, de legalább 40 ezer euróra lesz szükségük az alkotás befejezéséhez. „2024-ben ünnepeljük az ország első Csemadok alapszervezetének, az érsekújvári helyi szervezet megalakulásának a 75. évfordulóját. Akkor szeretnénk leleplezni a szobrot, amelyet a Pázmány Péter Gimnázium melletti Csemadok-emlékparkban helyeznének el” – mondta Danczi József. 2020 nyarán jártunk Szilágyi Tibor érsekújvári szobrászművész műtermében, ahol három Szent Istvánról készített tervet tekinthettünk meg, egy több mint három méteres állószobrot, egy talapzatra tervezett kisebbet, valamint egy mellszobor-tervet. „Arra is gondoltam, hogy vörös gránitból készülhetne az államalapító szobra, és arannyal kombinálnám. A konkrét tervek készen vannak, úgy gondolom, ez ügyben meg kellene szólítani minden érsekújvári magyar lakost” – mondta Szilágyi Tibor. A gyűjtésről szóló felhívást a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének közösségi oldalán tették közzé és a felhíváshoz csatlakozott az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola, a Pázmány Péter Gimnázium, a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó, az Esterházy János Polgári Társulás, valamint az Érsekújvári Római Katolikus Egyházközség.

Idei emlékünnepség

Ebben az évben augusztus 21-én rendezik meg a Szent István emlékünnepséget a járási székhelyen, és az elmúlt évekhez hasonlóan Széchényi György esztergomi érsek és városalapító főtéri szobrát koszorúzzák meg. Ezt megelőzően augusztus 18-án 18 órakor a Csemadok-székházban fellép a zselízi 56. Országos Népművészeti Fesztivál szerb és grúz tánccsoportja, a belépés ingyenes lesz. „Augusztus 21-én a ferencesek templomában 17 órától lesz ünnepi szentmise, a koszorúzási ünnepséget a Széchenyi-szobornál 19 órakor tartjuk, ünnepi beszédet mond Farkas Tibor történész. A Csemadok-székházban 19.30 órakor kezdődik az ünnepi műsor, beszédet mond Gubík László a Szövetség a Közös Célokért elnöke, közreműködik Derzsi György előadóművész” – tájékoztatott Danczi József.

Érsekújvár


Eli bácsira emlékeznek

Szeptember 25-én újabb rendezvénnyel várják a magyar vendégeket a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetének székházába. Emlékműsort tartanak Záhorszky Elemér, Eli bácsi tiszteletére, aki 1931-ben született és 2016-ban hunyt el Érsekújvárban. 1949-től, a megalakulás évétől aktív tagja volt a Csemadok helyi szervezetének, részt vett a székház építésében. Később színjátszóként vált ismertté, egyebek közt Mágnás Miska szerepe tette népszerűvé, később rendezőként is nagyot alkotott. Megrendezte a Marica grófnő, János vitéz és Csárdáskirálynő című nagyoperetteket, zenés darabok közül a Charley nénje és Dankó Pista műveket adták elő több mint harminc alkalommal. Az ünnepség keretében emléktáblát lepleznek le a Zenés Színpad alapítója és vezetője tiszteletére. Nevéhez fűződnek az érsekújvári szüreti ünnepség felvonulásai, azok szervezése.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Rastislav Káčer

Nincs egyetértés a Beneš-dekrétumok kérdésében – nem írták alá a szlovák-magyar vegyesbizottság ülésének jegyzőkönyvét

Figyelmeztetnek a meteorológusok!

Csökkent az orosz olaj- és gáztermelés márciusban

Megállapodás született az EU-ban az orosz olaj árplafonjáról

Szlovák Posta

Az elmúlt időszakban nem érkezett gyanús küldemény a nagykövetségre

Kikapcsolta szobatársa lélegeztetőgépét, mert zavarta a hangja

Kikapcsolta szobatársa lélegeztetőgépét, mert zavarta a hangja

d

KVÍZ: Tudod, mekkora büntetés jár a következő kihágásokért?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.