Komárom. A Selye János Egyetemért Alapítvány (SJEA) 283 ezer, a Selye János Kollégium pedig 76 ezer koronát kapott idén a kétszázalékos adófelajánlásokból – tudtuk meg Szabó Zoltán igazgatótól.
Százezrek gyűltek össze
„Az egész országból érkeztek adományok, ami bizonyítja, az Alapítvány és a Kollégium az egész felvidéki magyarság számára fontos intézménnyé vált” – tette hozzá. A SJEA számlájára befolyt összeg egy részét – magyarországi forrásokkal kiegészítve – a most alakuló Harsányi János Szakkollégium és a szakkönyvtár fejlesztésére használták. Jutott a pénzből az árva, félárva és szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatására, a legtehetségesebb diákok külföldi tanulmányútjának részbeni finanszírozására is. „Mivel hallgatóinknak szakmai fejlődésüket elősegítő környezetet szeretnénk biztosítani, egy tőzsdeszimulátor kiépítésébe fogtunk – mondta Szabó. – A fent említett összegből erre a tervezetre is elkülönítettünk egy részt.” A Selye János Kollégium esetében elsősorban a vezetőképző könyvtár bővítésére fordítják a befolyt pénzt, és igyekeznek minél több neves előadót meghívni. Az igazgató köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik megtisztelték bizalmukkal az Alapítványt és a Kollégiumot. Reméli, a felsoroltak alapján is kitűnik: jó helyre került a pénz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.