Száz autóbuszjáratot állított le Kassa megye

Kassa
Kassa |

A drasztikus változásokat a vírusjárvány okozta utas-csökkenés miatt vezetik be.

Kassa megye ideiglenesen több autóbuszjáratot leállít. A leállás tegnaptól, október 28-tól érvényes, melyet a megyei hivatal a Központi Válságstáb utasításai miatt rendelt el. A menetrendváltozás a megyei önkormányzattal leszerződtetett Arriva és az Eurobus vállalat autóbuszjáratait érinti. 

Kevesebb az utas
„Ha csak a legutóbbi hetet vesszük figyelembe, a helyközi autóbuszjáratok utasainak száma a kétharmadára csökkent. Míg korábban egy átlagos munkanapon nagyjából 77 ezer utas vette igénybe a járatokat, iskolába és a munkahelyekre is autóbuszokkal közlekedtek, most az utasok száma az 50 ezret sem éri el. Éppen ezért október 28-tól leállítjuk a Kassai járásban közlekedő, úgynevezett »vonalerősítő« autóbuszokat, melyek általában hétfőtől péntekig közlekednek a reggeli és délutáni csúcsidőszakban. A leállás összesen 103 járatot érintˮ – tudtuk meg Anna Terezková megyei szóvivőtől. 

Távolsági járatok
Mivel jelen pillanatban nemcsak a dolgozók túlnyomó része dolgozik otthonról, hanem a közép- és részben az alapiskolai oktatás is ideiglenesen távoktatásban valósul meg, így a diákok jelentős része is otthonról tanul, az Eperjes és Nagymihály között közlekedő összekötő járatokat is korlátozzák. Az alapjáratok továbbra is közlekednek, az utasok a városok között közlekedő vonatokat is igénybe vehetik. Ha a helyzet a jelenleg érvényben lévő menetrend lejáratáig, vagyis legalább december 12-ig eltart, a megyei autóbuszoknál mintegy 55 ezer kilométeres kiesésre számítanak. A megyei önkormányzat a Homonna–Kassa–Besztercebánya és a Kassa–Rozs-
nyó–Brünn között ingázó távolsági buszok leállására is reagál, a 7 órakor Kassáról Rozsnyó felé induló távolsági autóbuszjáratot a Kassáról 06.55-kor induló és Szepsiben Rozsnyó felé 7.40-kor garantált átszállást biztosító járattal helyettesítik. Rozsnyóról Kassa irányába egy új járat indul, 12.20-kor indul és Szepsiben 13.25-kor garantált átszállást biztosít az újonnan indított járat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?