Súlyos baleset Galánta és Diószeg között – Az autóbusz sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba

Súlyos baleset Galánta és Diószeg között – Az autóbusz sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba

A rendőrség még mindig helyszínel a Galánta és Diószeg közötti útszakaszon történt reggeli baleset után, amelyben egy menetrend szerinti autóbusz és egy Iveco teherautó ütközött.

Érdekes

FRISSÍTÉS:

Már járható a Galánta és Diószeg közötti útszakasz a reggeli baleset után – tájékoztatott a nagyszombati kerületi rendőrkapitányság a közösségi oldalán. 

Galéria

Az első információk szerint a buszon körülbelül 20 ember tartózkodott, közülük hárman súlyos, hatan könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sérültek mindegyike felnőtt, segítségükre poszttraumás csoport és rendőrségi pszichológusok érkeztek a helyszínre. A teherautó sofőrje és az autóbuszon utazó diákok nem sérültek meg, ők pótlóbusszal folytatták útjukat. „A sérülések mértéke és száma miatt a galántai nyomozó a helyszínen átvette a baleset helyszínelését. Gondatlanságból elkövetett általános veszélyeztetés miatt indult vizsgálat. A baleset okát vizsgáljuk, még tartanak a kihallgatások” – tájékoztatott Mária Linkešová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője. Az útszakasz még mindig járhatatlan. A rendőrség lezárta a Galánta és Diószeg közötti főutat, és arra kéri a sofőröket, hogy tartsák tiszteletben a rendőrség utasításait és kerüljék el a szakaszt kerülőutakon keresztül.

Az autóbusz sofőrjét súlyos állapotban szállították mentőhelikopterrel a nyitrai kórházba. „A pácienst bal alsó végtagjának súlyos sérülésével szállították egészségügyi intézményünkbe. Állapota stabil, nincs életveszélyes állapotban” – tudtuk meg Tatiana Kubinectől, a nyitrai egyetemi kórház szóvivőjétől.

„A baleset után a galántai kórházba hat sérültet szállítottak. Többnyire könnyű vagy közepesen súlyos sérülések miatt kellett őket ellátni. Egy páciensnek kell a kórházban maradnia megfigyelésre” – tájékoztatta lapunkat Jana Fedáková, a galántai Svet zdravia kórház szóvivője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?