Sorsukra hagyták a gadóci pedagógusokat

Elértéktelenednek a lakások a lepusztult környezet miatt
Gadóc |

Nyitra megye vezetése gyakran büszkélkedik azzal, mennyire megbecsüli a pedagógusokat, Milan Belica megyeelnök pedig különösen szívesen hangoztatja, hogy a megyei önkormányzat jobban értékeli a tanárok munkáját, mint az állam. Úgy látszik, ez a megkülönböztetett figyelem az egykori Komáromi Mezőgazdasági Szakközépiskola volt pedagógusaira nem vonatkozik, mert őket a megye a sorsukra hagyta.

A nagy múltú, 1896-ban alapított mezőgazdasági középiskolát a fenntartó 2009-ben megszüntette, majd fokozatosan és részenként eladta az egész területet. Az új tulajdonosok közül egy sem törődik a megvásárolt ingatlanrésszel, így az udvart benövi a gaz, az épületek omladoznak. Itt, a vadon közepén van egy kétszer hatlakásos sorház, amelyet 1967 óta laknak az iskola pedagógusai. 1990-ben meg is vásárolták a lakásokat, mit sem sejtve, hogy az elkövetkező években minél értéktelenebbé válnak az elhanyagolt környezet miatt, annál többe kerülnek nekik. A megye ugyanis az iskola területével együtt eladta az ott lefektetett víz- és csatornahálózatot is, amelyekre a tanítói lakások is csatlakoztak. Kérdezni éppen senki nem kérdezett az ott lakóktól semmit, kész helyzet elé állították őket, és ha emberhez méltó körülmények között akartak lakni, nem maradt más választásuk, mint saját költségen bevezetni a vizet. Az iskola megszüntetésével természetesen lekapcsolták a területen az áramot, és a szennyvizet a központi csatornába szivattyúzó átemelő állomást is. A Komáromi Vízkezelő Vállalat (KOMVaK) mostanáig szippantókocsival szivattyúzta a tanítói lakások szennyvizét, de az ivóvizet újra be kellett vezettetniük a lakóknak, saját költségen. A KOMVaK ajánlására a lakások előtti területen keresztül ásták ki az új vízvezeték-hálózatot, és egészen addig zavartalanul használták is, amíg 2016-ban azt a területet is el nem adta a megye. „Kiderült, hogy megint új vízvezetéket kell építtetnünk, de csatornáról akkor még szó sem volt. Viszont idén februárban a KOMVaK arról értesített bennünket, hogy a továbbiakban nem szivattyúzhatja ki a szennyvizet a más tulajdonában lévő területen, ezért új szennyvízcsatornára is szükség lesz. Azt nem tudhatjuk, hogy már a tulajdonos nem engedi be a vízműveseket, vagy csak úgy döntöttek, hogy nekik nagyobb biznisz az új hálózat építése. A két csatornahálózat építését felvállalta a KOMVaK, lakásonként 3827,52 euróért. Valamennyien, akik itt lakunk, nyugdíjas pedagógusok vagyunk, számunkra ez még úgy is rengeteg pénz, hogy egy évig havi részletekben törleszthetjük” – mondja Szép Erzsébet, az egykor virágzó gadóci iskola nyugalmazott pedagógusa.

A folytatásban olyan kérdésekre is választ találnak például, hogy mi lett az iskola gyönyörű angolparkjával, példa nélküli, különleges növénygyűjteményével; miért, kinek kellenek a kerítések; miért kell újra csatornahálózatot építtetni; mit válaszolt a megyei elnök, Milan Belica a lakók kérelmére; hogyan próbált segíteni Farkas Iván, az MKP megyei képviselője; miért nem járt ő sem sikerrel; vajon miért nem törődnek a terület új tulajdonosai a saját részükkel sem?

A teljes riportot elolvashatják a Vasárnap keddtől, július 14-étől kapható számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?