A rendőrségnek még nem sikerült a nyomára bukkannia.
Sorozatbetörő járja az utcákat, több tucat rablásért felelős
Múlt hétvégén egy tolvaj betört egy cukrászdába Szepessümegen (Smižany), a Fő utcában, a helyi rendőrőrs közelében. „Talált egy szerszámosládát, kinyitotta, kivett onnan egy kalapácsot, azzal betörte az iroda ajtaját, és feltúrt mindent” – mesélte a történteket a kereskedés tulajdonosa.
Nem ez volt az első eset a Kassa-vidéki járásban, ami a rablóhoz köthető. A rendőrség közlése szerint az eddig be nem azonosított elkövető 28 üzletbe hatolt be erőszakkal, és tulajdonított el különböző értéktárgyakat és készpénzt – derült ki a Joj riportjából.
Kassa-Nyugat városrészben még a kihelyezett térfigyelő kamerák sem tartották vissza attól, hogy bejusson az épületekbe. „Semmi sem riasztotta el. Az egész irodánkat feltúrta, szobáról szobára kutakodott, nyilván bankókat keresett” – mondta el egy másik, rablás által érintett tulajdonos, aki tisztítótechnikai üzletet üzemeltet.
A betörőt eddig nem sikerült kézre keríteni; a kamerák felvételei sem nyújtottak kiindulási pontot a rendőröknek, a hajtóvadászat jelenleg is tart.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.