Sokféleképpen reagálunk a járványra

florisa
Kanada, Florida, Svájc, Izrael |

A világ különböző pontjain élő dél-szlovákiaiakat arról kérdeztük, hogyan élik meg a koronavírus által kiváltott helyzetet Kanadában, az USA-ban, Svájcban és Izraelben.

A Vuhan tartományból elterjedt koronavírus már szinte minden országot érint. Annak ellenére, hogy a kínai hivatalos adatok alapján mintegy 81 ezren fertőződtek meg és 3300-an haltak bele a vírusba, számos országban könnyelműen állnak a koronavírus terjedéséhez. 

Pánikvásárlás Kanadában
A járványra reagálva Kanadában március 23-tól zártak be a boltok, kivételt az élelmiszerüzletek és a drogériával egybekötött gyógyszertárak kaptak. A védőmaszk használata viszont itt nem kötelező, és csak elvétve látni egy-egy emberen. A bevásárlási roham itt hatalmas méreteket ölt. „Egyáltalán nem értem, mi váltotta ki a WC-papír és a tisztítószerek bevásárlása körül kirobbant pánikrohamot. Hihetetlen mennyiséget vásárolnak fel ezekből a termékekből nálunk, és ha jól tudom, az USA-ban is. Nem tudom elképzelni, mit csinálnak azzal a hatalmas felhalmozott mennyiséggel. Ráadásul a nagyáruházak már hetek óta arra figyelmeztetnek, hogy ezeket a termékeket, vagyis a WC-papírt és a tisztítószereket nem lehet visszavinni, illetve más árura becserélni a koronavírus veszélyének elmúltával sem. Ennek ellenére én is ismerek olyanokat, akik nem tudnak bemenni a garázsukba, mert tömve van többek közt WC-papírral” – részletezi a kanadai helyzetet Dagmar Hanula, aki már húsz éve a Torontó melletti Burlingtonban él. 

A repjegy nem veszett el
Ő és férje májusban repültek volna az Egyesült Államokba, de törölték a járatukat. Viszonylag jól jártak, mert felkínálták nekik azt a lehetőséget, hogy a repülőjegyek árának összegében a világ bármely pontjára elrepülhetnek a következő két évben. Azt viszont még nem tudják, hogy mi lesz azokkal a jegyekkel, melyekkel júliusban repültek volna Szlovákiába. A még korántsem szigorú járványhelyzetet különbözőképpen élik meg. „A lányom 23 éves, éli a saját életét egy Vancouver melletti síközpontban. A szálloda, ahol dolgozik, az be van zárva, de ő pozitívan kezeli a kialakult helyzetet. Rengeteg szabadideje van, így kedvére élvezheti a téli túrázás örömeit. A 28 éves fiam home office-ból, vagyis otthonról dolgozik. Én pedig nekifogtam kifesteni a lakásunkat. Úgy egészében véve, az az érzésem, hogy nálunk sokkal lazábban kezelik a koronavírussal kapcsolatban kialakult 
veszélyhelyzet, mint Európában” – véli a Kanadában élő Dagmar Hanula.

Tavaszi mulatozás
Az utóbbi hetekben Szlovákiához hasonlóan az Egyesült Államokban is a tavaszi szünidő időszaka volt. Hozzánk hasonlóan, ott sem egyszerre, hanem fokozatosan, államonként mennek tavaszi szünetre a diákok. Ez az időszak az államokban a féktelen szórakozás és bulizás időszaka a diákoknál. A fiatalok tömegesen keresik fel a kellemes időtöltést, szórakozást kínáló helyeket akár Floridában, Kaliforniában, vagy éppen Louisianában. „Kozmetikusként dolgozom egy wellnessközpontban Floridán. Férjemmel és két tinédzser korú gyerekünkkel, fiunkkal és lányunkkal Florida keleti partján, Stuartban élünk. A központot pár héttel ezelőtt bezárták, de még jócskán találkoztunk a szünidőt élvező fiatalokkal a bezárás előtt” – meséli Katarina Fiumara. A legnagyobb hiány ott is a védőmaszkból van. Nem is nagyon hordják, sőt arra kérik a lakosokat, hogy akinek van, az ajándékozza 
a kórházaknak, merthogy ott sincs elegendő. Az USA-ban még csak most indul a nagy védőmaszkvarrási hullám. 

Wellness otthon
„New Yorkban katasztrofális a helyzet, sajnos lehetséges, hogy Louisiana lesz a következő gócpont, mert az utóbbi hetekben fiatalok ezrei vettek részt különböző nagyszabású rendezvényeken. Annak ellenére is, hogy a hatóságok már nem engedélyezték ezeket a bulikat. Én is két napon át vitáztam erről a gyerekeinkkel. Én nem engedtem el őket a szünidei ünnepségekre. Férjemmel együtt meggyőztük őket arról, hogy miattunk mondjanak most le a bulikról, hiszen mi már a veszélyeztetett korosztályhoz tartozunk. Úgyhogy most mindannyian otthon vagyunk. Egyik nap én tartok mindenkinek kozmetikai ápolási napot, a következő nap a férjem, aki masszőr, kényeztet minket. Nekünk is jót tesz, hogy gyakorolunk és valahogyan eltelik az idő. Floridán most lenne a főszezon, de minden zárva van, még a nyilvános strandok is” – részletezi a helyzetet Katarina. Eredetileg úgy tervezték, hogy április közepéig lesznek zárva az iskolák, de egyre valószínűbb, hogy ebben az iskolai évben már nem nyitnak ki. Azok az alkalmazottak, akik cégbezárás miatt kénytelenek otthon maradni, kérvényezés után automatikusan munkanélküli-segélyt kapnak. Nagyon sokan jelentkeznek ugyan önkéntes egészségügyi munkára, de hiányoznak az alapvető védőfelszerelések, a maszkok, a fertőtlenítőszerek és a kesztyűk. 

Nincsenek sorok
Milena Mayer szeptember óta él és dolgozik egy svájci élelmiszeripari cégben, St. Gallen közelében. „Érdekes módon az itteni óvintézkedések egyrészt sokkal jóindulatúbbak, másrészt pedig sokkal szigorúbbak. Nem kötelező például a védőmaszk viselése, nem is nagyon látni az utcán szájmaszkos embereket. A vásárlók létszámának a korlátozását az üzletekben viszont már jóval a szlovákiai intézkedések előtt bevezették, de a mai napig nem tapasztaltam sehol, hogy sorok alakultak volna ki az üzletek előttˮ– magyarázza Milena. Az üzletek bejáratánál már hetek óta fertőtlenítőszettek vannak felállítva, amelyek használata kötelező. Az éttermek, kávézók és az iskolák már néhány hete zárva vannak. 

Évismétlés lehet
Sőt, az iskolákkal kapcsolatban már az a lehetőség is felmerült, hogy ezt az évet minden diák ismételni fogja, hiszen egyre kevésbé valószínű, hogy júniusig beindul a tanítás. Az évismétlés az alap- és a középiskolákat is érintené, ez pedig komoly érvágás lehet néhány család számára. Ezek többségében ugyanis nem kevés tandíjat kell fizetni. Általában nagyon nyugodt a helyzet, annak ellenére, hogy Svájc déli részén az olasz határ menti Ticino kantonban már kritikus állapot van, hiszen több ezer beteget tartanak nyilván. A másik nagy gócpont, a legnagyobb város, Zürich. „Természetesen a sajtó folyamatosan tájékoztat az aktuális helyzetről, számon tartják a haláleseteket is, eddig több mint 350 áldozat van. Ha nem figyelném a híreket, csak élném a mindennapi életemet, nem is tudatosítanám, hogy veszélyhelyzet, illetve járvány van, mert a svájciak egyáltalán nem pánikolnak és nagyon lazán kezelik a helyzetet. Keruzlingen kertes részében lakom, ahol az egyetlen, ami feltűnik, hogy jóval többen vannak, és már a nap minden szakaszában feltűnnek a szabadtéri sportolók: a futók, a kerékpározók, 
a túrázók, azok, akik nem járnak be a munkahelyükre, hanem otthonról dolgoznak. Természetesen a kertekből is nagyobb gyerekzsivaj hallatszik, hiszen a gyerekek is élvezik a váratlan szünidőtˮ – zárta Milena Mayer.

Nem maradtak otthon
A koronavírus kapcsán Izraelben a legnagyobb gondot az ortodox zsidók okozták, akik figyelmen kívül hagytak mindennemű óvintézkedést. Jeruzsálemben, de nemcsak ott, továbbra is gyülekeztek, közös imádságokat tartottak, nem változtattak semmit az életvitelükön annak ellenére sem, hogy naponta többször felszólították a helyieket, hogy mindenki maradjon otthon. „A kormány komoly megtorlásokat helyezett kilátásba, úgyhogy ez a helyzet remélhetőleg megváltozik – magyarázza a helyzetet Krajchovich Katalin, aki Eilat városában él. – Izraelben a hatvan év felettiek különleges védelmet élveznek, a kormány és az ottani válságstáb minden nap délután öt órakor tájékoztatja a lakosságot a vírus további terjedését meggátolandó intézkedésekről és rendeletekről. Csak az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak vannak nyitva, az embereknek kötelező betartani a kétméteres távolságot egymástól. Mindenki naponta csak egyszer intézheti a bevásárlásait, a lakhelyétől senki sem távolodhat el több mint 100 méterre. Utóbbi betartását szigorúan ellenőrzik, ezért mindenkinek magánál kell tartania a személyes iratait, az igazolványát. Az arcvédő maszk viselése inkább ritkaságszámba megy. A hetven év felettiek élelmiszer-ellátásáról a katonaság gondoskodik. A fertőzöttek száma kétezer felett van, a halottak életkora jóval meghaladta a nyolcvan évet, a legfiatalabb koronavírus-áldozat eddig 67 éves voltˮ – tudtuk meg Krajchovich Katalintól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?