„Soha ne hagyjátok abba, hogy kíváncsiak legyetek” - megnyílt a Csallóközi Színes Ceruzák kiállítása

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

Pénteken egy kiállításmegnyitóval zárult a Csallóközi Színes Ceruzák Nemzetközi Óvodáskorú Gyermekrajzverseny 26. évfolyama, amelyre idén is Csallóközi Múzeumban került sor.  A szakmai zsűri a beérkezett 2237 pályamunka közül 60-at javasolt díjazásra és 223 alkotást ajánlott a kiállításra. A versenybe a világ minden tájáról érkeztek alkotások.

A "Csallóközi Színes Ceruzák" egy nemzetközi gyermekrajzverseny, amelyet a Csallóközi Népművelési Központ rendez. Az első versenyt 1996-ban szervezték meg. A verseny célja, hogy a gyerekek alkotókedvét, kreativitását és a képességét fejlessze a rajzolás területén. Idén 13 országból küldtek be pályamunkákat a 2-7 éves korosztályú gyerekek, összesen 2237 alkotást.

Az öttagú szakmai zsűri, melynek tagjai: Daniela Valachová, Marcel Mališ, Katarína Defeo Fiúza Siposová, Várszegi Mónika, valamint a zsűri elnöke, Alojz Drahoš akadémiai szobrász, 2025. február 19-én reggeltől késő délutánig három fordulóban ülésezett és nézte át a pályamunkákat. A válogatás nehéz feladat volt, tekintettel a művek magas színvonalára és nagy számára, ugyanakkor mindannyiuk számára művészileg és emberileg is nagy hozadékkal járt.

A szerző felvétele

A háromnyelvű megnyitón először Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere szólt a közönséghez. Kiemelte: amikor belépett a terembe, azt vette észre, mennyire színesek a rajzok, mennyi élénk, eleven színt használtak a gyerekek. "Az ember korosodva ráébred arra, hogy a világ nem biztos, hogy ennyire színpompás. Legyen ez egy inspiráció számunkra, felnőtteknek is, próbáljuk meg mi is más szemmel nézni a hétköznapokat, úgy, ahogyan azt a gyermekeink teszik." Megköszönte a szülőknek, az óvodapedagógusoknak és a gyerekeknek, hogy beneveztek a versenybe. 

Ezek az alkotások túlmutatnak a puszta képi ábrázoláson. Ezek a művek kicsi szívek, nagy álmok, kicsi szemek és tiszta érzések lenyomatai. A gyermekrajzokon benne rejlik a jövő reménye, a nyitottság, a játékosság és az a bátor kíváncsiság, amit mi, felnőttek, sokszor elfelejtünk

 – fűzte hozzá Pollreisz Balázs polgármesteri biztos, aki Győr Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalából érkezett. Alojz Drahoš, a zsűri elnöke azt tette hozzá, hogy a 2-7 éves korosztályú gyerekek még gondtalanok és érintetlenek a média hatásaitól, nincs problémájuk az inspirációval, fantáziájuk határtalan. Marcel Mališ, a zsűri tagja a jövő képzőművész generációjához szólt, amikor azt kérte a gyerekektől: 

Soha ne hagyjátok abba, maradjatok kíváncsiak. Soha ne hagyjátok abba a világ alakítását az elképzeléseitek és hitetek szerint, amelyeket most megmutattatok a gyönyörű, fantáziadús alkotásaitokban. Mindig maradjatok kreatívak és kíváncsiak. A kreativitás nem a művészek kiváltsága, hanem minden ember képessége, amely lehetővé teszi, hogy megmutassátok, ti hogyan látjátok a világot. És ez mindig értékes, mert a kreativitás minden ember legértékesebb tulajdonsága. Ti vagytok azok, akik új színeket hoztok a világba.

Minden jelenlévő gyermeket megajándékoztak, akik között voltak, akik külföldről érkeztek. A kiállítás a Csallóközi Múzeum kiállítótermében tekinthető meg 2025. július 12-ig.

A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
A szerző felvétele
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?