Tornalja/Uzapanyit. Tornalján eddig egyetlen sárgaságos esetet diagnosztizáltak – nyilatkozta lapunknak Vályi István gyermekorvos, majd hozzátette, ez a helyzet a szerdai állapotot tükrözi.
Sárgaságjárvány Tornalján is?
A gimnázium igazgatója, Galo Pál Vilmos úgy tájékoztatott, szerdán járt az intézményben a területileg illetékes járvány- és közegészségügyi hivatal munkatársa, aki a helyszínen vizsgálódott, s már szóban közölte a megelőzéshez szükséges tennivalókat. Utasítását egy-két napon belül az iskola írásban is megkapja. Ennek értelmében a megbetegedett diák osztálytársai orvosi kivizsgáláson esnek át, s mindaddig nem mennek iskolába, míg az eredmény nem ismert. Valamennyi, kevesebb, mint öt éve tanító pedagógus – aki napi kapcsolatban volt a megbetegedett diákkal – szintén köteles részt venni az orvosi kivizsgáláson. A megfertőződött tanuló osztálytársai a betegség lappangási ideje alatt, mely ötven nap, nem vehetnek részt semmilyen közösségi rendezvényen. Ugyanakkor folyamatosan fertőtlenítik az iskola összes helyiségét.
Az iskola igazgatója továbbá arról tájékoztatott, a gyerekek is és a pedagógusok is folyamatosan alárendelik magukat az elrendelt kivizsgálásnak. Ugyanakkor furcsának találja, hogy a tanárok nem jogosultak az ingyenes oltásra, holott a megbetegedett diákkal rendszeres kapcsolatban voltak. „A szóban forgó osztály osztályfőnöke már megkapta a védőoltást, de ki kellett fizetnie” – mondta Galo Pál Vilmos.
Uzapanyiton, a Rimaszombati járásban lévő kisközségben nem növekedett az elmúlt napokban a sárgaságban megbetegedettek száma. Az elmúlt hétvége adatai szerint még mindig 32 betegről volt tudomása a falu polgármesterének, Demeter Jolánnak. A polgármester asszony szerint közel húsz gyermek kapta meg a betegséget, a felnőttek között pedig romák és nem romák egyaránt kórházi kezelésre szorultak. A községben az önkormányzat költségén általános fertőtlenítést és nagytakarítást szerveztek minden középületben, de a közös udvarokban is. Szigorították az egészségügyi előírások betartatását a falu oktatási intézményeiben. Egyelőre, talán a megelőző intézkedéseknek köszönhetően, nem növekedett a megbetegedések száma. Az önkormányzat a saját költségvetése terhére vállalta a gyermekek oltását is, amit helyben kaptak meg. „Vezetékes vizünk nincs, de megvizsgált és jó minőségű ivóvízhez juthatnak a polgárok az óvoda épületében. A vezetékes víz hiánya gondot jelent az egész Balog-völgyben. Minden tervünk készen áll, pénzre van szükség, hogy rákapcsolódhassunk a Bakti és Meleghegy közötti vezetékre. Nagy a munkanélküliség, alacsony a szakképzett munkaképes lakosság számaránya, sok a nehéz szociális helyzetben lévő. Ezért is vállalta az önkormányzat a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, hogy a falu állja a gyerekek oltásához szükséges oltóanyag árát. Néhány családnak talán még arra sem lenne pénze, hogy orvoshoz menjen. Reméljük, most már nem terjed tovább a járvány” – mondta a polgármester asszony. A megkérdezett falubeliek véleménye az, a járvány valószínűleg a rimaszombati Dúsa utcai lakótelepről került Uzapanyitra. (pusko, szászi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.