A romaügyi kormánybiztos szerint az integráció a megoldás

szepsi magyar iskola
Kassa |

Ravasz Ábel, a Híd romaügyi kormánybiztosa tartott beszámolót az integrációs eredményekről a Kelet-szlovákiai Galériában.

Ravasz a találkozó után lapunknak úgy nyilatkozott, az integráció azért nagyon fontos, mert ha szakadék nyílik két közösség között, nagyon gyorsan rosszra fordulhat a helyzet.

A kormánybiztos egyebek mellett az elmúlt hónapokban elvégzett munkáról beszélt, de felvázolta a terveket is. „Két dolgot emelnék ki: sikerült több mint 1300 munkahelyet létrehozni elsősorban roma terepmunkások számára. Ingyenessé tettük az óvodákat a hátrányos helyzetű gyerekek számára, és lehetővé tettük azt is, hogy minél több ember helyezkedhessen el” – magyarázta lapunknak Ravasz Ábel. Hozzátette, a legégetőbb téma továbbra is az oktatás. „Az első és legfontosabb a kötelező óvodalátogatás bevezetése, hiszen jelenleg csak minden harmadik gyerek jár óvodába. A második lépés a hátrányos helyzetű gyerekek támogatása. Az igaz, hogy 2014 és 2017 között történt némi változás, de a helyzet továbbra sem stabil, újabb változásokra van szükség. A harmadik lépés elérni, hogy ne küldjük a roma gyerekeket speciális iskolába csak azért, mert nem értenek szlovákul, vagy mert nem tudnak megoldani egy tesztet” – magyarázta a kormánybiztos, és hozzátette, minden eddiginél több dél-szlovákiai önkormányzat kapcsolódott be a projektjeikbe. 

Kapcsolódó cikkünk

Meglátása szerint Gömörbe rekordszámú támogatás érkezett, melynek köszönhetően számos fejlesztésbe kezdtek. „Szepsiben külön munkacsoportot hoztunk létre, melyben a város, a civil szféra képviselői és mi magunk is feladatokat vállaltunk. Próbálunk komplex megoldásokat találni, mert a városnak egyszerre kell reagálnia a bodollói roma telep fejlesztésére, de azok érdekeit is szem előtt kell tartani, akik a városban laknak. A város számára érdekes lehet a roma házmester program, melyet már idén szeretnénk elindítani. Azt várjuk tőle, hogy javuljon a helyzet a romák által lakott panelházak környékén is” – magyarázta Ravasz Ábel. A kormánybiztos szerint a kassai Luník IX lakótelep pontosan mutatja, mi történik akkor, ha az állam koncepció nélkül költözteti a romákat a telepekről a panellakásokba. „Ez a 80-as években történt, és utána rövid időn belül lakhatatlanná váltak ezek a blokkok. Kitől is tanulhatták volna meg az ott lakó romák, hogyan kell viselkedni? Most már más a helyzet. Az állam lépcsős rendszerben próbálja integrálni a telepen élő romákat. A szomszéd országokban bevált ez a módszer, bízunk benne, hogy nálunk is eredményre vezet” – nyilatkozta Ravasz, végezetül azt mondta, ha a gyerekek nem ismerik meg időben a másik csoportba tartozó kortársaikat, később nagyon nehezen alakul ki a kapcsolat, a megértés. „Az integráció nem könnyű. Sok feltétele van. Például az, hogy a hátrányos helyzetű családból érkező gyerekek fejlődni tudjanak. Például ezért is fontos a kötelező óvodalátogatás. Egy másik fontos alapfeltétel pedig a tanárok felkészültsége” – zárta Ravasz Ábel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?