Kassa. Hamarosan saját rádióműsoruk lesz a Luník IX. lakótelepen élőknek. Az adás a tervek szerint főleg közérdekű információkat sugároz majd, ám foglalkozik a helyi közélettel, kultúrával és gyakorlati tudnivalókkal is.
Roma rádióműsor közérthető stílusban
Kassa. Hamarosan saját rádióműsoruk lesz a Luník IX. lakótelepen élőknek. Az adás a tervek szerint főleg közérdekű információkat sugároz majd, ám foglalkozik a helyi közélettel, kultúrával és gyakorlati tudnivalókkal is. A 98 százalékban romák által lakott városrész hivatalának elöljárója, Jozef Červeňák szerint fontos, hogy a roma lakossághoz a „saját nyelvén” szóljanak, azaz nem elvont fogalmakkal teli körmondatokban, hanem egyszerű és érthető stílusban. „A programstruktúrán egy lelkes fiatal csapat dolgozik, mindannyian itt élnek a lakótelepen, ezért tudják, milyen témák érdeklik a luníki lakosokat. Az sem mellékes, hogy mindannyian értenek a számítógéphez” – állítja az elöljáró, aki minden segítséget kész megadni a fiataloknak. A közeljövőben a helyi katolikus egyháztól egy ajándék-számítógép várható, amelyen a műsorok forgatókönyve készül majd. Az elöljáró elmondta, hogy a helyi lakosság meglehetősen alulinformált, keveset tudnak a világról és szűkebb pátriájukról, ezért is hasznos lenne számukra egy „méretre szabott” műsor, természetesen sok zenével. Egyelőre nem tudni, mikor indul a roma műsor, azt sem döntötték még el, milyen gyakran jelentkezik majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.