Emelkedik a parkolás díja a Kurinci üdülőövezetben, ám a további belvárosi utcák fizetőssé tételéről egyelőre nem határozott a rimaszombati képviselő-testület, amely május 20-án, kedden ülésezett.
Rimaszombat 610 ezer eurós hitelt vesz fel járdafelújításokra, drágább lesz a parkolás Kurincnál

A Jozef Tóth alpolgármester által előterjesztett általánosan kötelező érvényű rendelet tervezete nemcsak a Kurinci üdülőközpontban és a Fő téren alkalmazott díjak emelését tartalmazta, hanem több új fizetős zónát is bevezetett volna. A tervezet azonban már az ülés előtt jelentős ellenállást váltott ki a nyilvánosság részéről.
Heves vita a rendelőintézetek környékén lévő parkolásról
A legnagyobb felháborodást az okozta, hogy a városvezetés fizetőssé tette volna a Dobšinský és a Vasút (Železničná) utcákat, amelyek közvetlenül egészségügyi intézmények mellett húzódnak. Ezeket a helyeket naponta betegek és hozzátartozóik veszik igénybe.
Roman Vaľo képviselő úgy vélte, a tervezet „a betegeket adóztatná meg”, és csak súlyosbítaná a parkolási káoszt.
Rámutatott, hogy aki nem akar fizetni, az már most a lakótelepek közé szorul, ami csak nehezíti az ott élők életét.
Ivan Hazucha képviselő elismerte, hogy a javaslatnak vannak problémás pontjai, ugyanakkor elismerte azt is, hogy a város költségvetési helyzete indokolttá teszi a pluszbevételek keresését. Véleménye szerint a fizetős parkolás kevésbé fájdalmas megoldás, mint az adók általános emelése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Dobšinský utcát ki kellene venni a listáról, mivel azt elsősorban betegek használják.
Halász Attila képviselő rákérdezett, hogy a városi rendőrségnek egyáltalán van-e elegendő kapacitása ellenőrizni a parkolóhelyeket, egyben figyelmeztetett arra is, hogy a Fő téren alkalmazott díj megduplázása (0,50-ről 1 euróra) érzékenyen érintheti a helyi vállalkozásokat.
Kurincnál drágul a parkolás, a döntés többi részét elhalasztották
Jozef Šimko polgármester a kritikákra válaszolva emlékeztetett, hogy a fizetős parkolás Szlovákia-szerte terjedő gyakorlat, és a város számára is elkerülhetetlen lépés. Tóth alpolgármester hozzátette: a parkolás szabályozása nemcsak bevételt hoz, de a közlekedésbiztonságot is növelheti a kritikus területeken.
A hosszas vita után egyértelművé vált, hogy a képviselők nem tudnak konszenzusra jutni a teljes javaslatról. Ezért Peter Gulik képviselő indítványozta, hogy az ülésen egyelőre csak a Kurincnál történő parkolás díjának emeléséről szavazzanak.
A javaslat végül elfogadásra került, így Kurincnál a parkolás napidíja 3 euróra emelkedik.
A javaslat többi eleméről – köztük a Fő tér díjtételeinek emeléséről és az új fizetős zónák bevezetéséről – a képviselők várhatóan a júniusi testületi ülésen döntenek.
610 ezer eurós hitel járdákra, utakra és a ravatalozóra
A képviselők megszavazták azt is, hogy a város 610 ezer eurós beruházási hitelt vegyen fel út- és járdafelújításokra. Az összegből többek között felújítják a Mikszáth, Cukorgyári, Gorkého és Daxnerova közti összekötő, Škultétyho, Javorová, Šrobár és kpt. Šmála utcákat, valamint munkálatok indulnak Sobôtka városrészben, továbbá a Nyugat lakótelepen és a Chrenovisko városrészben is új járdák épülnek.
A költségvetésből emellett a városi ravatalozó épületének és a téli stadion tetőszerkezetének a felújítását is elvégzik.
Roman Vaľo képviselő ugyan aggodalmát fejezte ki a város eladósodottsága miatt, de Jozef Šimko polgármester szerint a lakosságnak nincs oka aggodalomra, a város pénzügyi stabilitását a hitel nem veszélyezteti.
(rimava)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.