Rendőröket hívott az önkormányzati ülésre a kétyi polgármester

kéty
Kéty |

Pattanásig feszült a helyzet Kétyen, a lakosok Molnár Péter polgármester leváltását követelik. A polgármester soron kívüli ülést hívott össze csütörtökre. A tanácskozáson jelen volt a Szlovákiai Városok és Falvak Polgárai Szövetsé-gének (ZOMOS) elnöke, és végül megjelentek a rendőrök is.

A polgármester leváltásával kapcsolatos petíciót a hatszáz fős település választói közül kétszázan írták alá. Az aláírók arra kérik az önkormányzatot, a törvény által megszabott időn belül írják ki a polgármester leváltáshoz szükséges referendumot. A petíciós íveket a polgármester vette át.

Nem sorolták a napirendbe

Az önkormányzatnak címzett borítékot azonban a polgármester nem adta át a képviselőknek. Mivel a téma a csütörtöki ülés napirendi pontjai között sem szerepelt, Bohák József képviselő a napirend módosítását akarta kérni. A polgármester azonban – arra hivatkozva, hogy a rendkívüli ülés tárgyalási rendjét nem lehet módosítani – nem adott szót a képviselőnek. „A 369/1990-es törvény értelmében ezzel elvesztette azt a jogot, hogy tovább vezesse az ülést” – konstatálták a képviselők, és Dánó Jenő alpolgármestert kérték fel, hogy tovább vezesse a tanácskozást. Dánó Jenő ezt elutasította, ezért a testület Bohák József képviselőt bízta meg ezzel a feladattal. A polgármester eközben a 2015-ben elfogadott tárgyalási rendre hivatkozva többször figyelmeztette a testületet: az ülés így nem érvényes. A tárgyalási rendet, amelyre hivatkozott, a képviselők tavaly decemberben megpróbálták módosítani, de a kísérletet a polgármester szabotálta. A napirend módosításával csütörtökön a képviselőknek sikerült eltörölni ezt a szabályt.

Kapcsolódó cikkünk

Nem ez az első petíció

A polgármester többször felszólította a jelenlevőket, hagyják el a termet, ami hatalmas felháborodást váltott ki, a kultúrházban tartott tanácskozáson ugyanis a falu apraja-nagyja részt vett. Az ülés kísértetiesen hasonlított arra a három évvel korábban tartott gyűlésre, melynek tétje az iskola és az óvoda jövője volt. A polgármester ugyanis közvetlenül megválasztása után úgy döntött: átveszi a református egyháztól az óvoda és az iskola vezetését. Terve ellenállásba ütközött, és a faluban aláírásgyűjtés kezdődött. Az egyik petíciót a szülők indították, a másikat a falu lakosai. A szülők petícióját, amelyben azt kérték, hogy a község a megszokott módon támogassa az egyházi óvoda és iskola működését, 127-en írták alá, arról biztosítva a falu vezetését, hogy szeretnék, ha az egyház maradna az intézmény fenntartója. Ezt a petíciót a polgármester formai hiányosságokra hivatkozva elutasította. A másik petíció Molnár Péter visszahívására irányult. A helyiek által elmondottak szerint a polgármester személyesen keresett fel több embert, és rávette őket, vonják vissza aláírásukat.

Feszítővas és élőlánc

Három éve a vita híre eljutott a Híd és az MKP járási, illetve országos vezetőségéhez, valamint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Elnökségéhez is. A Híd, az MKP és a zsinat – az egyházi óvoda és az iskola mellett érvelve – nyílt levélben fordult a polgármesterhez. Molnár Pétert azonban a magyar pártok járási és országos képviselői valamint az egyház vezetői sem tudták meggyőzni arról, hogy méltatlan a vita, ami az óvoda és iskola fenntartásáról kialakult. Tavaly nyáron a polgármester feszítővassal esett neki az óvoda ajtajának, hogy beengedje az ablakcserére kirendelt munkásokat, ugyanis az igazgató – mivel az épület felújítását az önkormányzat nem hagyta jóvá, miközben az egyház épültre vonatkozó bérleti szerződését meghosszabbította – a tanév végén nem adta át a polgármesternek az épület kulcsait. Decemberben a polgármester az iskola épületéhez rendelt munkásokat, hogy elkezdjék a szennyvízrendszer felújítását. A szülők, attól tartva, hogy a munka miatt januárban nem kezdődhetne meg a tanítás, élőláncot alkotva akadályozták meg a munkások bejutását a területre.

Kapcsolódó cikkünk

Miről tárgyalt a testület?

A polgármester az óvodához és az iskolához is rendőröket rendelt, akik a helyiek szerint tétlenül figyelték az eseményeket. Molnár Péter a csütörtöki testületi ülésre is kihívta a rendőröket, mivel hiába szólította fel a jelenlevőket, hogy hagyják el a termet, ahol a polgármester és az alpolgármester látványos kivonulása után módosított napirenddel folytatódott az ülés. A képviselők megszavazták azokat a decemberben elfogadott, a polgármester által megvétózott határozatokat, amelyeket Molnár Péter nem sorolt be a rendkívüli ülés napirendjébe. Ezek a megerősített határozatok elsősorban az óvoda, az iskola és a sportegyesület zavartalan működését garantálják. A beterjesztett költségvetési tervet ismételt átdolgozásra javasolva nem fogadták el. Meghallgatták a falu főellenőrének hivatalos beszámolóját, aki elmondta azt is, hogy a polgármester miként próbálta akadályozni munkáját. A képviselők arról is döntöttek, hogy a petíció hitelesítésére választott bizottság pénteken felkeresi a polgármestert és felszólítja az ívek átadására valamint arra, hogy a referendum kiírásával kapcsolatban 15 napon belül hívja össze a testület.

Kétyi abszurd

Míg a testület tárgyalt, Vladimír Špánik, a Szlovákiai Városok és Falvak Polgárai Szövetségének (ZOMOS) elnöke a kirendelt rendőröknek próbálta elmagyarázni a helyzet abszurditását. „A polgármester a tárgyalási renddel érvelt, én pedig azt igyekeztem bizonyítani, hogy amit mond, az irreleváns. A helyzet abszurditására is próbáltam rávilágítani. Teljes képtelenség ugyanis, amikor ilyen szituációban a polgármester a polgárokra, mint a bűnözőkre, rendőröket hív. A rendőrség végül úgy döntött, nem avatkozik közbe” – tájékoztatta lapunkat Vladimír Špánik, aki szintén jelen volt az ülésen. A tanácskozás végén a szövetség támogatásáról biztosítva kitartásra ösztönözte a helyieket. Ugyanakkor felhívta figyelmüket a közelgő önkormányzati választások tétjére és súlyára is. „Minden falunak olyan vezetője van és lesz, amilyet megválaszt” – hangsúlyozta Špánik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?