Régió

Pozsonyban komolyra fordult a járványügyi helyzet

Pozsony város járványügyi szakemberei a friss adatokon végzett alapos vizsgálataik után megállapították, hogy a város epidemiológiai fázist jelölő COVID-19 jelzőlámpája vörös színűre kell, hogy váltson.
TASR

2020. augusztus 25. 16:36

Frissítve
pozsonyi vár
- TASR-felvétel

Ez a szín mutatja, ha a járványügyi helyzet komolyra fordul a fővárosban. A város ezért megteszi a kompetenciájából adódó megelőző intézkedéseket.

Ez az egyes rendezvényeket és az idősotthonokat érinti. Előkészítik a legfontosabb alkalmazottak tesztelését, karanténközpontot hoznak létre a hajléktalanok számára, a városi terepmunkások pedig fokozzák a szociális szolgáltatásokat. Ezt Katarína Rajčanová, Pozsony város szóvivője erősítette meg a TASR-nek.

Mint elmondta, az elmúlt napok adatai azt igazolták, hogy Pozsonyban romlott a járványügyi helyzet. A város a vörös fázis miatt törli a tömegrendezvényeket és a város által szervezett programokat, amelyek a fertőzés rendkívül gyors terjedését segíthetik elő. Ezenkívül korlátozzák a látogatók számát a városi létesítményekben, illetve ezekben szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések lépnek érvénybe.

„Mivel a jelzőlámpa vörös színűre váltott, a Nők választójogának 100 éve c. rendezvényt, amelyet az amerikai nagykövetséggel közösen, kedd délutánra szerveztünk, a megelőzés érdekében online formában valósítjuk meg. A Prímás-palota udvaráról fogunk közvetíteni, ahol a rendezvény közönség nélkül valósul meg” - közölte Rajčanová

A város figyelmeztetett: ismét kulcsfontosságú szerepet kap a járványügyi intézkedések betartása. Pozsony intézkedéseket fogad el az idősek védelmében. Felerősíti a tájékoztató kampányt, és egy ingyenesen hívható vonalat is fenntart az idősek számára (0800 242 000). A városháza továbbá élénkíteni fogja a kapcsolatait azokkal a szolgáltatókkal, akik szociális szolgáltatást biztosítanak az idősotthonok, illetve a város területén élő hajléktalanok számára. „Átmenetileg szigorúbb rendtartást vezetünk be az idősotthonokban és a város által fenntartott gondozói szolgálatoknál – legkorábban szeptember 2-i hatállyal. A járványügyi helyzetet és az ezekben a létesítményekben fennálló helyzetet is napi szinten fogjuk figyelni” - magyarázta Rajčanová.

Átmenetileg korlátozzák a látogatást a főváros által fenntartott idősotthonban, és átmenetileg leállítják azokat a csoportos tevékenységeket is, amelyek zárt helyen történnek, mint például a miséket, találkozókat, ünnepségeket és szakköröket.

A város egyúttal karanténközpontot hoz létre a hajléktalanok számára, illetve az egyes létesítmények legfontosabb alkalmazottainak tesztelését is előkészíti. A városháza munkabeosztását szintén az aktuális járványügyi helyzethez igazítják. A városi terepmunkások fokozottabb figyelmet fordítanak a szociális szolgáltatásokra, és elkezdik az egészségügyi segédeszközök osztását.

 „Fontos hangsúlyozni, hogy a járványügyi intézkedések bevezetése a Közegészségügyi Hivatal és a kormány kompetenciájába tartozik. A városháza kompetenciájába csak a megelőző intézkedések tartoznak. A város például nem tilthat be olyan tömegrendezvényt, amelyet nem ő maga rendez” – jegyezte meg Rajčanová. A város ugyanakkor arra figyelmeztet mindenkit, hogy épp a tömegrendezvények jelentik a legnagyobb veszélyt a romló járványügyi helyzet idején.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyi pénz

Már elkezdték a 13. járadék kifizetését

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Párkány: hétfőtől működik a tesztelőállomás

Gál Tamás

Adventi kalendárium: A mértéktelenség az emberiség veszte lehet

bíró k

Előzetes letartóztatásba kerül Jozef Rehák és Daniel Čech

Ursula von der Leyen
Frissítve

Brexit – Johnson és von der Leyen a tárgyalások folytatásáról állapodott meg

Igor Matovič

Matovič karácsonyról – két lehetőségünk van: tömeges tesztelés vagy a teljes lezárás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.