Pozsonyban egy lépéssel közelebb a hazárdjátékok betiltása

PozsonyTa
Pozsony |

Hetvenezren támogatták aláírásukkal a fővárosban a hazárdjátékok betiltását célzó kezdeményezést. Pozsony képviselő-testülete legutóbbi ülésén tárgyalt az új petícióról. A parlament tegnap elfogadott törvénymódosításának köszönhetően egyszerűbben harcolhatnak az önkormányzatok a játéktermek ellen.

A pozsonyi képviselők szeptemberi ülésükön egyebek mellett a hazárdjátékok betiltásáról, valamint az ezzel kapcsolatos lépések előkészítéséről is tárgyaltak. Pozsonyból évek óta próbálják kitiltani a kaszinókat és a játéktermeket. Korábban 136 ezren csatlakoztak a petícióhoz, az akkori kezdeményezés azonban nem volt sikeres, mivel az önkormányzat kétszer szavazott a kérdésről. Egy sikertelen szavazás után újra a testület elé vitték az ügyet, ezzel azonban nem értett egyet az ügyészég. Alig három évvel később újabb tiltakozó akció indult a fővárosban. Az Állítsuk meg a hazárdjátékot kezdeményezés által indított petíciót 70 ezer pozsonyi lakos írta alá. A városi képviselők az ívek ellenőrzése után úgy döntöttek, hogy megbízzák a magisztrátust a hazárdjátékok korlátozásával foglalkozó előírások kidolgozásával. „Ennek célja a hazárdjátékok betiltása, csak a fogadóirodák és a szerencsejáték képezne kivételtˮ – fogalmaznak az önkormányzat közleményében. A szabályozásról újra szavaz majd a testület. A tavaly őszi kijelentés fényében az új önkormányzatban aligha ismétlődik meg a néhány évvel ezelőtti szavazás. Novemberben Matúš Vallo főpolgármester a városrészek vezetőivel, valamint a képviselőkkel együtt kijelentette, hogy támogatják a hazárdjátékok betiltását szorgalmazó petíciót, és elkötelezték magukat amellett, hogy teljesítik a lakosok akaratát.

Ez a többi önkormányzatnak még egyszerűbb lehet, mivel a parlament tegnap elfogadta a hazárdjátékokról szóló törvény módosítását. Ennek értelmében az önkormányzat aláírásgyűjtés nélkül is dönthet a játéktermek és kaszinók kitiltásáról. 
A jövőben az iskolák és meghatározott intézmények, amelyek lakóit veszélyezteti a káros szenvedély, fél kilométeres körzetében nem nyithatnak játéktermet.

A koronavírus terjedése miatti korlátozások a játéktermek nyitvatartását is befolyásolják. Dominika Lukáčová, a hazárdjátékokat működtetők társulásának szóvivője elmondta, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást a közegészségügyi hivataltól, így még nem módosították a nyitvatartási idejüket. „Az első hullámban este 10-től hajnali 3-ig tarthattak nyitva a kaszinók és a játéktermek. Most elképzelhető, hogy délelőtt 10-től este 10-ig fogadjuk majd a vendégeket” – tájékoztatott Lukáčová, hozzáfűzve, hogy pontos információkkal csak azután szolgálhatnak, ha írásban megkapják az új rendelkezéseket. ⋌

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?