Peredet gazdagítják Varga Attila platánfái

Pered
Pered |

Eddig több mint 100 fát ültetett el a község különböző pontjain Varga Attila. Reméli, hogy idős korában megpihenhet majd azok árnyékában.

Varga Attila gyerekkorában hozzászokott a természetjáráshoz, ma is szívesen kirándul, túrázik. A természet szeretete, a globális felmelegedés jelei és a környezetvédelem fontossága ébresztette rá arra, hogy ideje lenne tenni végre valamit. Egy Nyitra-vidéki faluban élő barátjától, akinek többször segített faültetésben, kért tanácsot. 

Ötven fa önköltségen
„Azt mondta, gondolkodjak kicsiben. Ők már ötszáz kiültetett fánál tartanak, nekem azt tanácsolta, kezdjem mondjuk százzal. A közösségi oldalon tettem közzé, hogy megrendeltem száz facsemetét, amelyből ötvenet én fizetek ki, a további ötvenre pedig támogatókat kerestem. Hat magánszemély vagy szervezet jelzett vissza. Volt, aki kettőt-hármat, volt, aki ötöt, mások húszat vállaltak. Így indult” – kezdi a történet mesélését a helyi vállalkozó. Korábban az volt az elképzelése, hogy a Tündérkert mozgalomhoz hasonlóan – esetleg ahhoz csatlakozva fog gyümölcsfákat ültetni, de erről lebeszélték. 

Tündérkert mozgalom
„Vagy tíz kertészt megkérdeztem, de szinte mindegyik egyetértett abban, hogy a gyümölcsfák sok törődést igényelnek, és elég egy szél vagy fagy és tönkremennek.” A Tündérkert mozgalom Magyarországon indult, amelyhez időközben csatlakoztak a Muravidéken, Erdélyben és a Felvidéken is. Az összes Kárpát-medencei tündérkert facsemetéiből Nován, a Göcsej szívében hoztak létre génbankot. A kezdeményezés lényege, hogy őshonos gyümölcsfák oltványait ültetik el a mozgalomba bekapcsolódó falvakban. Minden évben annyit, amennyi gyermek születik. Az első években a gyermekek szülei, a fákat örökbefogadó családok gondozzák azokat. A termést a helyi óvodák, iskolák és más intézmények használják fel. „Szerettem volna, ha Pered is csatlakozik a mozgalomhoz, de beláttam, hogy ez túl sok bonyodalommal járna. A fáknak sok hely kell, nem mindegy, hogyan és hová ültetjük. Évente annyit elültetni, amennyi gyerek születik a faluban, eléggé komoly feladat lenne, ezért ezt az ötletet elvetettem.” A választás a platánfákra esett, de van nyír- és császárfa is. Ezek a fajták szépen mutatnak a tavak környékén, a parkokban. 

Mások is csatlakoztak
Varga Attila a település polgármesterével, Agócs Kőrösi Ildikóval egyeztetett először arról, hová lenne érdemes fát ültetni. A polgármester asszony javaslatára vette fel a kapcsolatot és alakított ki együttműködést helyi szervezetekkel és szervezett többször faültetést. A legtöbb fa, összesen 63 a Telek-tó Polgári Társulás által gondozott Téglások és több mint 20 a Telek-tó partjára került. „Augusztus 1. és december 21. között 106 fát ültettünk el. Mindig a közösségi oldalon tettem közzé felhívást, illetve a cégem alkalmazottait és ismerősöket, barátokat kértem meg arra, hogy jöjjenek segíteni. Volt, hogy csak ketten voltunk, de máskor szép számban összejöttünk. Olyan is előfordult, hogy egy pár két kőrisfával érkezett, így már azok is a tópartot díszítik. Ami nagy örömmel tölt el, hogy a két fiam is szívesen segít és többször hozták magukkal az önkéntesek a gyerekeiket, akik végig ott sertepertéltek körülöttünk, ástak, locsoltak. A lényeg, hogy jó példát láttak, így talán később majd ők is követik azt.” A legtöbb segítséget a Telek-tó Polgári Társulás alapító tagjától, Lelovics Tamástól kapta, aki maga is több tucat, többségében akácfát ültetett el a tópartokon. Attilát nem tántorította el az sem, hogy voltak irigyei, akik úgy gondolták, fel akar vágni azzal, hogy jótékonykodik. „Aki így gondolja, azzal nem vitatkozom, számomra a legfontosabb, hogy a fákat elültessük.” A falu két óvodájának az udvarára is kerültek facsemeték, valamint a községháza előtti parkba. A faültetésen kívül fűnyírást is szervezett már a tavak körül. 

Folytatja a faültetést
A Varga család kertjében még több tucat fa vár arra, hogy kitavaszodjon és megenyhüljön az idő, folytatni lehessen a faültetést. Ha mind a helyére kerül, összesen 150 fával lesz több Pereden, ebből 115 a platánfa. Tervben van még Pered focipályájának parkosítása is, de az iskola udvarán is ki vannak jelölve a helyek, ahová tavasz közeledtével el lehet ültetni a platánokat. 
Tavasszal még a fák locsolását kell megszervezni. Ebben a Telek-tó Polgári Társulás nyújt majd segítséget. „Ha megérjük az öregkort, már mi is gyönyörködhetünk bennük, hiszen néhány évtized alatt nagyjából 8-10 méter magasra nő meg a platánfa. A gyerekeink viszont már hatalmas fák árnyékában hűsölhetnek majd. Remélem, eljön az az idő, amikor büszkék lehetnek arra, hogy kisgyerekként ők is ott voltak a fák elültetésénél és látni fogják, hogyan lesz egy vékony csemetéből akár több 10 méter magas faóriás” – zárta Varga Attila.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?