Penészgombát találtak a galántai kórház falán

penészgomba
Galánta |

Nagy felháborodást keltett az a közösségi portálon megjelent fénykép, amelyen az látszik, hogy gombák nőnek a galántai kórház mellékhelyiségében. A kórház elnézést kért, és rendbe tette a toalettet.
 

Több tucat felhasználó megosztotta a Svet zdravia galántai kórházában készült fényképet, amelyen a férfivécé penészes mennyezete látható. Tomáš Kráľ, a hálózat szóvivője lapunknak elmondta, a mosdó egyike annak a néhány szociális helyiségnek, amelyeket még nem sikerült felújítani. „Megbocsáthatatlan és megengedhetetlen, hogy ilyen kép készüljön a kórházainkban. A lehető leghamarabb teljesen felújítjuk a toalettet” – írta a szóvivő. Hozzátette, az elmúlt három évben, amióta a hálózat üzemelteti a kórházat, 250 mellékhelyiséget újítottak fel, és már csak 10 van hátra. „A képen látható vécéhelyiségben régóta gondot okoz a vízszivárgás, ezért a felújításához igényesebb műszaki megoldásra van szükség” – folytatta a szóvivő.

A kórház vezetése azóta eltávolíttatta a penészgombákat a mennyezetről, és azt ígérik, jobban oda fognak figyelni a higiéniai előírások betartására. A tervek szerint néhány hónapon belül felújítják a mellékhelyiséget.

A Svet zdravia társaság és lapunk kiadója a Penta befektetési csoport céghálózatának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?