Párkány: elköltözik az egyházi óvoda, két kölcsönt vesznek fel fejlesztésekre

Képviselő-testület
Párkány |

Nem a Vadas volt a vezető téma a párkányi önkormányzat július harmadikai, rendes ülésén. A városban más, fontos ügyek is vannak, ezekről döntöttek a képviselők. Az egyházi óvodának a Hársfa utcai óvodába kell költöznie, a Kaufland által kiszemelt városi telek eladására újabb fordulót írtak ki, két, komolyabb fejlesztésre pedig nagyobb összegű kölcsönt hagytak jóvá. 

Az ülés elején Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója számolt be a fürdő bezárásának előzményeiről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Az összefoglalóban semmilyen új információ nem merült fel. Az agyevő amőba jelenléte a fürdőben továbbra sem bizonyított, a közegészségügyi hivatal még semmilyen konkrét eredményt nem közölt, és még a június harmincadikán vett minták laborvizsgálata is zajlik, ezekről leghamarabb július hetedikén, nyolcadikán tájékoztat a hatóság. Hogenbuch közölte, ők alaposan kifertőtlenítettek, mindent, többször is, ahogy a hivatal kérte, erről jelentést is küldtek. Remélik, hogy mihamarább kinyithatnak. 

Fejlesztések hitelből 

A képviselő-testület két komolyabb, hosszú távú fejlesztésre is nagyobb összegű kölcsönt szavazott meg. Eszerint 565 ezer eurós bankhitelt vesz fel a város, hogy Nyitra megyétől megvásárolja a volt papíripari szakközépiskola kihasználatlan sportpályáját. Ott ugyanis az Enerbyt városi cég energetikai fejlesztésbe kezd, a pálya alá geotermikus, hőkinyerő egységeket telepítenek majd.

A kölcsönnel kapcsolatban Eugen Szabó polgármester úgy fogalmazott,

a fejlesztésre mindenképp szükség van, de a Vadas mostani bezárása miatt az idei évre hirtelen több rizikó is felmerült.

A Vadas bérleti díjaiból például 700 ezer eurós bevételt terveztek a városi költségvetésben, ám ez a pénz egyelőre bizonytalan. A vendégéjszakákból 400 ezer eurós a tervezett bevétele a városnak, ez most szintén veszélybe került, továbbá a parkolódíjakból is remélnek 100 ezer euró nagyságrendű összeget, momentán ez is kérdéses. Ugyanakkor a modern, hőkinyerő rendszer kiépítését a testület is fontosnak tartja, tehát a sportpálya megvételére felveendő, hosszú távú bankhitelt jóváhagyták.

A képviselők megszavazták azt is, hogy Párkány kölcsönt vehessen fel a Bruntál utcától a Sobieski utcai kereszteződésig húzódó terület közművesítésére és a mérnöki hálózatok kiépítésére, mert ott a város családi házak építésére alkalmas telkeket alakít ki. Ez újabb 1 millió 125 ezer eurós hitelt jelent, ám ezt a pénzt az eladott telkek árából törleszti majd a város. A tervek szerint 19 ház épülhet a területen, hét áras parcellákkal.

Szőcs Ferenc, a városháza fejlesztési osztályvezetője közölte, hogy a telkek iránt már most is tucatnyian érdeklődnek. Megfelelő készültségi fokozatnál aztán versenytárgyaláson értékesítenék a közművesített telkeket. Becslése szerint a közművesítés fizikailag már ősszel elkezdődhet. 

A képviselő-testület döntött arról is, hogy a Nánai út melletti, 2 hektáros, a Kaufland által előzőleg kiszemelt terület eladására ismét kiírják a versenytárgyalást, ezúttal 140 eurós négyzetméterenkénti áron. Ez már a harmadik forduló lesz, mert ez a városi telek 300 és 190 eurós négyzetméterenkénti áron sem kelt el. Az ülésen azt is megszavazták, hogy a helyi katolikus templom belső terének esztétikai felújításához a város 10 ezer euróval járul hozzá. 

Korlátozták volna a képviselők felszólalásainak idejét 

Több képviselőnek sem tetszett, hogy a városi hivatal a testületi ülés tárgyalási rendjét módosító javaslatot nyújtott be, melynek értelmében korlátozták volna a képviselők felszólalásainak időtartamát. Bokor Réka, a Magyar Szövetség képviselője kifogásolta, hogy a képviselők felszólalását három percre korlátozzák, illetve azt is, hogy a három perc leteltével az ülésvezető dönthesse el, megvonja-e a képviselőtől a szót.

Szerinte enélkül is meg lehet egyezni abban, hogy röviden és tárgyszerűen szólaljanak fel. Úgy vélte, a figyelmeztetés, hogy valaki eltér az adott témától vagy ismétli magát, az belefér, de más nem, ez így nem megfelelő szabályozás.

Daniel Mišicák független képviselő viszont a korlátozásról szóló javaslatban az egész bekezdés törlését kérte.  Úgy gondolja, sérülnének a képviselők törvényes jogai, szerinte főképp az a súlyos, hogy eleve az ülésvezető vonhassa meg a képviselőktől a felszólalást, tehát, hogy neki eleve ilyen joga legyen. Mišicák úgy véli, az önkormányzatiság pont arról szól, hogy a képviselő szavát meg lehessen hallgatni. Továbbá a törvényből idézte azt is, hogy ha a polgármester nem ad szót annak a képviselőnek, aki szót kér, akkor elveszti a jogát az ülés vezetésére. A független képviselő szerint a polgármester joga, hogy vezesse az ülést, de az már nem, hogy a képviselői felszólalásokat korlátozza. A képviselői felszólalás korlátozásáról, beleértve az ismétlődőket is, csak a képviselő-testület határozhat – mondta Mišicák.

Eugen Szabó polgármester és néhány, a korlátozást célszerűnek tartó képviselő úgy reagált, egyáltalán nem a képviselők jogát akarták megvonni, csak szabályozni szerették volna a sokszor borzasztó hosszú és gyakran önmagukat ismétlő felszólalásokat. Mert ez már a jegyzőkönyvek készítésekor is rendkívül sok időt vett igénybe, most a digitális rendszerben szintén hosszadalmas procedúra. A testület végül is Daniel Mišicák javaslatát szavazta meg, azaz továbbra sem korlátozzák Párkányban a képviselői felszólalásokat. 

A Hársfa utcai óvodába költözik az egyházi óvoda 

Mint arról korábban beszámoltunk, önkormányzati szinten már idén áprilisban is napirendre került a Szent Imre Egyházi Óvodának a Hársfa utcai óvoda önálló, különbejáratú pavilonjába költöztetése, mégpedig gazdasági okokból. A képviselő-testület most hosszabb vita, érvek és ellenérvek elhangzása után úgy döntött, hogy az egyházi ovinak a lehető legkorábbi, megfelelő időben el kell hurcolkodnia a Szövetkezeti sori helyéről a Hársfa utcai óvoda külön pavilonjába. Tehát ennek még a nyári szünidőben meg kell történnie. A költözéssel nem mindenki értett egyet, a vitában az érintett óvodaigazgatók is kifejtették álláspontjukat. Erről a programpontról külön cikkben tájékoztatunk majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?