Óvodások ültettek virágot a Föld napján

virág
Dunaszerdahely |

Fákat és virágokat ültettek tegnap a Föld napja alkalmából Dunaszerdahelyen. A városszépítésbe az óvodásokat is bevonták, akik bemutatták, hogy nem csak a homokozóban bánnak biztosan a kis lapáttal.

Egyre nagyobb hangsúly helyeződik a környezet megóvásának fontosságára Dunaszerdahelyen. Az utóbbi hónapokban nagy visszhangot váltott ki, hogy egy kiterjedt fás terület esik az új sportcsarnok áldozatául, több önkormányzati képviselő is radikálisabb zöldprogramot sürgetett. A tavasz ideális a faültetésre, és a városban sem késlekedtek, a terv szerint közel 100 fát és 800 bokrot ültetnek ki városszerte.

„Szeretnénk egy jobb, szebb, zöldebb várost hagyni az unokáinkra. 2019-ben indítottuk el az Ültess fát a jövőért programot, amely épp ezt a célt szolgálja.

Örülünk annak, hogy jó visszajelzéseket kapunk a lakosságtól, sokan kezdeményezték a faültetést, ajánlottak helyeket. Sok feladatunk van még” - nyilatkozta Karaffa Attila alpolgármester

hozzátéve, hogy idén újra lesz virágdíszítés a városban lévő oszlopokon. Harmanovszky Viktor, a város főkertésze elmondta, hogy az adott terület adottságai alapján döntik el, hogy hova milyen fát ültessenek. „Figyelembe kell venni, hogy hol futnak a vezetékek, merre megy a járda, az út, hogy később ne kelljen feleslegesen szabdalni a fát. A lakótelepeken gyorsan, nagy zöld lombot adó fákat ültetünk, oda, ahol kisebb a hely, karcsúbb, lassabban növő fákat választunk” - magyarázta a közterület-fenntartó vállalat munkatársa.

A Föld napja alkalmából a Komensutcai óvodába járó gyerekeket is bevonták a városszépítésbe. „Szeretnénk nekik is példát mutatni, hogy majd büszkén mondhassák el a szüleiknek, hogy mit ültettek” - jegyezte meg Karaffa Attila.

A gyerekek bársonyvirágot, ismertebb nevén büdöskét ültettek a Templom téren lévő ágyásba. A mozdulataikból látszott, hogy nem először fognak kislapátot a kezükbe, ezt Bátky Judit, az óvoda igazgatója is megerősítette.

„Korábban az óvodában is volt faültetés, valamilyen formában mindig beépítjük a környezetvédelemmel kapcsolatos tudnivalókat a tevékenységünkbe. A Föld napján arról is sokat beszélünk a gyerekeknek, hogy nem szabad szemetelni, pazarolni a vizet, vagy bántani a fákat” - folytatta az igazgatónő.

A gyerekek élvezték a munkát, mindegyikük elültethetett egy-egy virágot, amelyet azután gondosan meg is locsoltak. A lányok és a fiúk egyaránt kivették részüket a kertészkedésből. „Anyukám is szokott virágot ültetni, szívesen segítek neki” - mondta az egyik kislány hozzátéve, hogy az ő kedvence a muskátli, barátnője viszont a rózsaszín rózsát szereti a legjobban.

A virágültetésen kívül versennyel is megpróbálja felhívni a város a fiatalság figyelmét a környezetvédelem fontosságára. A „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” gondolatra épülő programsorozat keretében versenyt hirdetnek, rajzokat, fotókat, és újrahasznosított termékekből készült kreatív tárgyakat várnak az alap- és középiskolás tanulóktól április 30-ig a városi hivatal címére (Fő utca 50/16, 92902 Dunaszerdahely). Ma és holnap a közösségi szemétszedés keretében buzdítják arra a lakosokat, hogy tisztítsák ki a környezetüket, ehhez a város adja a szemeteszsákot, az összegyűjtött hulladékot pedig ingyenesen elszállítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?