Óriáskerék az óvárosi rakparton

óriáskerék
Pozsony |

Szombaton indul, de néhányak szemét máris szúrja a „Pozsony Eye”. A héten új látványossággal gazdagodott a főváros. A Rázus rakparton felállított óriáskereket ugyan sokan kérték, mégsem elégedett mindenki  végeredménnyel.

A napokban állították fel a kabinos óriáskereket a rakparton. Szombattól, július 4-től szeptember végéig üzemel az óriáskerék. 6,5 euróért lehet a magasból is megcsodálni a fővárost. A helyi önkormányzat a nyári atmoszféra felpezsdítését várta az új látványosságtól, ami részben bevált, de az új élmények gyűjtése helyett egyelőre csak  vitát gerjesztett.

Az Óváros vezetése még márciusban készített felmérést arról, hogy miként tegyék attraktívabbá a Properrel kávézó melletti területet. Megkérdezték a lakosokat, hogy tetszene-e nekik, ha egy óriáskereket állítanának fel, amelyből új, madártávlatból is megtekinthetnék a Dunát. A válaszadók több mint 63 százaléka támogatta az elképzelést, közel 37 százalékukat nem győzte meg a terv.

A kerék felállítása után is szembeötlő a véleménykülönbség, míg egyesek szerint üdítő újdonság az óriáskerék, mások úgy gondolják, hogy nem való ilyen attrakció a rakpartra, és az Óváros helyett inkább a Duna másik partján, Ligetfaluban kellett volna felállítani. „Ez egy nagyon jó ötlet most, amikor mindenki a szlovákiai nyaralást szorgalmazza, a gyerekek és a turisták is élvezik majd az attrakciót” - írta az egyik hozzászóló a közösségi portálon. Többen arra is rámutattak, hogy más európai nagyvárosok központjában is van hasonló látványosság. Az ellenzők azt hangsúlyozzák, hogy a kerék kabinjaiból a tetőpanorámát is alig látni, és sokkal jobb kilátás nyílik a városra a közeli UFO-ból, az SzNF híd tetejéről. Azt is kifogásolják, hogy a kerék elfoglalja a korzó egy részét.

Korpás Árpád idegenvezető lapunknak elmondta, Bécsben és Budapesten is a város szívében van az óriáskerék, a pozsonyinak is megvannak a pozitívumai és a negatívumai is.

„Pozitív, hogy van egy új látványosság, ami könnyen elérhető, még ha csak ideiglenes is. Ugyanakkor, ha a turista szempontjából a panorámát vesszük figyelembe, akkor jobb perspektívát adhatott volna, hogyha az egykori Városi Díszligetben, a mai Janko Kráľ parkban, a valamikori Lunapark helyén állították volna fel, így történelmi vonatkozása is lehetne a látványosságnak. A ligetfalui park is könnyen megközelíthető, hiszen már villamos is jár oda” - nyilatkozta Korpás Árpád

utalva arra, hogy az UFO-ról is hasonló prespektívából látható a város. Az idegenvezető hozzátette, a látványosság ellenzői azzal is érvelnek, hogy forgalmas helyen van az óriáskerék, a rakpart azonban más szempontból is fontos. „Ez egy nyomós érv, a rakpartnak ugyanis más a szerepe. Valamikor a rakpartok komoly sétalehetőséget nyújtottak, és erre nagyon büszkék voltak a pozsonyiak. A rakpart pici terére most rátelepszik az óriáskerék” - folytatta Korpás Árpád, aki szerint idegenforgalmi szempontból hosszútávon a Duna két partját összekötő egykori csavargőzöst, vagyis a propellert kellene fejleszteni.

A városrész önkormányzata a közösségi portálon arról tájékoztatott, hogy a fehér kerék nem gátolja a kilátást, és az üzemeltető megígérte, hogy nem zavarja majd zajjal, vagy zenével a lakosokat. A városrész azt is kiemelte, hogy fotogén attrakcióról van szó, ami csak ideiglenesen áll a rakparton. Ráadásul plusz költség helyett bevételt jelent az önkormányzatnak, az üzemeltető ugyanis adót fizet az általa elfoglalt közterületért. A bevételt más közterületek zöldítésére és faültetésre fordítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?