Több helyszínen is beavatkoztak.
Óriási drograzzia Nyugat-Szlovákiában – kommandósok lepték el a várost
A Nemzeti Drogellenes Egység rendőrei csütörtökön reggel, egy kiterjedt akció keretében Bazin (Pezinok) területén razziáztak. A bevetésen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felderítésével, és bizonyos ügyek gyanúsítottjainak felkutatásával és letartóztatásával foglalkoztak. A Virágárus (Kvetinár) fedőnevű művelet még szerda este indult – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rajtaütés során a rendőrök több helyszínen tartottak házkutatást, két személyt őrizetbe is vettek. „Az ügyet különösen súlyos bűncselekményként kezeljük, a gyanúsítottakkal szemben kábítószer és pszichotróp anyagok jogosulatlan előállítása és kereskedelme miatt indult büntetőeljárás” – tette hozzá Hájek.
Az akció keretében az egyenruhások egy családi házban berendezett droglabort találtak, ahol ipari mennyiségben termesztettek marihuánát.
„Kollégáink begyűjtöttek és lefoglaltak több mint tíz kilogramm szárított marihuánát, különböző méretű és növekedési stádiumú kannabisz növényt, valamint több, a termesztésükhöz, feldolgozásukhoz és csomagolásukhoz szükséges eszközt”
– közölte a szóvivő.
Hájek hangsúlyozta, hogy a folyamatban lévő nyomozásból fakadóan további információkkal a rendőrség egyelőre nem szolgálhat.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.