Régió

Olajat öntött a nőre, felgyújtotta, majd megkéselte – végül még élve egy betonaknába dobta

Kassa | Az elkövetőt, a kassai 41 éves Petert nem zárják börtönbe. Az áldozat egy 31 éves nő volt.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. október 18. 13:45

rendőrség
Forrás: noviny.sk

A noviny.sk információi szerint az elkövető először olajat öntött a 31 éves Zuzanára, majd felgyújtotta. Amikor észerevette, hogy az áldozat teste nem ég, akkor egy szeletelőtárcsával többször fejen, nyakon és mellkason szúrta a nőt.

Az elkövető Zuzanát egy betonaknába dobta, ahol az sérüléseinek következtében életét vesztette. A tettes és az áldozat is hajléktalanok voltak.

A férfi után fél éven át nyomozott a rendőrség, mire sikerült elkapniuk, ezután emberölés bűntettével indítottak ellene büntetőeljárást. Peter később 10 hónapot töltött börtönben, de egy szakértői vizsgálat során kiderült, hogy súlyos pszichiátriai betegségekkel küzd, ezért egy gyógyintézetbe helyezték, ahonnan valószínűleg élete végéig nem szabadul.

(br, noviny.sk)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
rajka

Pozsony megszüntette a buszt, Rajkán kérik számon a kiköltözők

covid

Majdnem mindenki meghal a lélegeztetőgépen – aki túléli, nem épül fel teljesen

Peter Sabaka

Az új variánstól rémült meg a világ: Ezt mondja róla Sabaka…

Rekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányRekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányokok

Rekordra készülnek a nemeshodosi akrobata lányok

tvnoviny

VIDEÓ: Egy dühős család támadt az egészségügyi dolgozókra

koronavírus repülőtér

Szlovákia hét afrikai országból állította le a légi közlekedést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.