Nyugalomra hangoló adventi programok

Habibi tánccsoport
Dunaszerdahely/Hodos/Vásárút |

Hol csendes, hol zajos, vagy játékos, de mindenhol zajlik az adventi készülődés. Programok tömkelege zúdul ránk minden oldalról, csak választani kell.

Dunaszerdahelyen mutatkozott be legújabb programjával a Habibi junior tánc csoport, külön erre az alkalomra készült koreográfiájával. Nemcsak a koreográfia, a kosztümök is erre az alkalomra készültek és a lányok már október óta minden szombatot a tánclépések begyakorlásával töltöttek, Hajdú Hajnalka Zohra tánctanár és Hajdú Alexandra, valamint Csabi Adrus asszisztensek segítségével. Bár a tánc és az ének a veleszületett adottságok közé tartoznak, az ember nem válik egyik napról a másikra táncossá, a sikert sok gyakorlással lehet csak kiérdemelni. A Habibi táncos lábú lányai szerint megérte, mert nagy tapssal köszönte meg a közönség eredeti orientális zenével fűszerezett bemutatójukat. A rendezvény a kulturális minisztérium anyagi támogatásával valósult meg, a Hátrányos Helyzetűek Kultúrája program keretén belül, a Csallóközi Népművelési Központ szervezésében.

Hodosban lecsendesültek az advent idejére. Egy mandala készítő napot tartottak a helyi jóga centrumban, ahova mindenki eljöhetett, aki csendben, magába mélyülve, a színek és a festés gyógyító erejét engedte hatni magára. „Már harmadik alkalommal jöttünk össze itt Hodosban, erre a mandala festésre. Mindenki választ egy mintát, kiválasztja az éppen aktuális hangulata szerint a neki tetsző színeket és elkészíti saját mandaláját” – avat be az alkotás titkaiba Mucska Éva, aki több éve foglalkozik a keleti kultúrával, ezen belül is a mandala készítéssel. Egy mandala elkészítése több órás folyamat, de akár több napon át tartó tevékenység is lehet, attól függően, ki, milyen technikát választ. Hodosban, a résztvevők selyemre festettek, azaz a kiválasztott mintákat színezték ki ízlésük szerint. „Ez egy kiváló eszköz arra, hogy kitisztuljon az agyunk a mindennapi ballaszttól, hogy kilépjünk a napi rutinból, lenyugodjunk, eltávolodjunk az ismétlődő problémáktól. Csak a színekre koncentrálunk, ami szinte meditatív állapotot generál” – mondta Balódi Piroska, a hodosi mandala festés szervezője.

Vásárúton a játékra szavaztak. A legkisebbeknek szerveztek Mikulás napi meglepetést a baba-mama klub tagjai, bár a legapróbbak még nagyon megilletődve vettek részt, inkább megszeppenve, mint nevetve. „Sajnos nem mondható, hogy a faluban túlzásba vinnék az adventi rendezvénysorozatot, így mi anyukák, a vásárúti baba- mama klub tagjai döntöttünk úgy, hogy önerőből szerzünk pár emlékezetes pillanatot gyerekeink számára az ünnepvárás pillanataiból. Így jött el a Mikulás a kicsikhez – aki nem más volt, mint a férjem – és osztotta szét ajándékait, majd nyugtatta meg a legkisebbeket, akiknek ez volt az első találkozása a nagy fehér szakállú bácsival” – meséli Fekete Emília, a klub mozgatórugója. A Mikulás egyben elhozta a Jézuska postaládáját is, amelyet a tűzoltó szertár mellett helyeztek el. Ez a láda arra szolgál, hogy ide mindenki bedobhatja a saját készítésű rajzát. Ezek összegyűjtve mind felkerülnek a klub honlapjára és elindul a szavazás, amely alapján a szavazók kiválasztják a nekik leginkább tetsző rajzot. Az eredményhirdetés december 17-én lesz. „Mivel én nem vagyok nagyon híve a kicsi gyerekek közti versengésnek, úgy döntöttünk, hogy helyezéstől függetlenül mindenki kap majd egy elismerő díjat” – nyugtatott meg bennünket Fekete Emília.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!