Egy Kassa vidéki járásbeli, 29 éves nő ellen indított eljárást a rendőrség a szerdai kassai gyermekrablás ügyében – tájékoztatott Jana Mésárová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.KassaA nő, aki szerda délelőtt a szülők tudta nélkül elhurcolt egy négyéves kisfiút az egyik kassai bevásá
Nyolc évet kaphat a gyerekrabló
Egy Kassa vidéki járásbeli, 29 éves nő ellen indított eljárást a rendőrség a szerdai kassai gyermekrablás ügyében – tájékoztatott Jana Mésárová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kassa
A nő, aki szerda délelőtt a szülők tudta nélkül elhurcolt egy négyéves kisfiút az egyik kassai bevásárlóközpontból, és felszállt vele a városi buszra, akár nyolc évre börtönbe kerülhet. Több áruházba vitte a gyereket, néhány órával később ismét buszra szállt vele. Az egyik buszsofőrnek feltűnt, hogy a nő gyanúsan viselkedik a kisfiúval, ezért riasztotta a rendőröket. A rendőröknek a nő azt állította, hogy ő a gyerek nagynénje, de kiderült, hogy hazudott. Jana Mésárová rendőrségi szóvivő elmondta, amint eltűnt a kisfiú, körözést adtak ki, de csak a buszsofőr lélekjelenlétének köszönhetően sikerült megtalálni. „A helyszínre érkező rendőrök megállították az autóbuszt, egyikük kihozta a kisfiút, akit megnyugtattak, és átadtak a szüleinek” – tudatta lapunkkal Jana Mésárová. A nőt azonnal lecsukták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.