Nem javul a helyzet – 89 új szifiliszes beteg Tőketerebesen

szifilisz
Tőketerebes |

A szifilisz terjedésének megfékezése céljából naponta ellenőrzi a Tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal, hogy a betegek részt vesznek-e a vizsgálatokon és a kezeléseken.

 

A helyzet alakulásáról Rastislav Petrovič, a Tőketerebesi Járási Hivatal vezetője tájékoztatott a járvány miatt létrehozott válságstáb ülése után.

„Az újabb szifiliszes megbetegedések száma az év elejétől 89-re tehető” – mondta a hivatalvezető, és hozzátette, a január óta diagnosztizált betegek harmadában gyerekek. Azt is elmondta, hogy február 26. és május 16. között 80-an fejezték be a kezelés első fázisát, 79-en pedig a második kezelést is végigcsinálták.

 

A szifiliszjárvány elsősorban a város roma telepét érinti. Mivel gyerekek is vannak a betegek között, a fertőzöttek családját is kivizsgálják. Általános javulásról nem lehet beszélni, mert az tapasztalható, hogy ha valaki meggyógyul is, néhány hónap múlva újra megfertőződik.

A válságstáb február 5-én ült össze először. A csoport a városi hivatal, a regionális közegészségügyi hivatal, a kórház, a rendőrség és a munkaügyi hivatal tagjaiból állt össze. Feladatuk, hogy koordinálják a járvány megfékezésével kapcsolatos tevékenységeket. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?