Nem írta alá a polgármester az óvodák bezárásáról szóló határozatot

Érsekújvár
Érsekújvár |

Várhatóan ismét tárgyal a testület április 15-én az önkormányzati óvodák nyári üzemeltetéséről. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere nem írta alá a képviselők azon határozatát, amellyel augusztusban mind a hét városi óvodában szünetet rendeltek el. 

Hét önkormányzati óvoda vezetése fordult a testülethez azzal a kéréssel, hogy augusztus elsejétől szeptember másodikáig szüneteltetnék az intézményeik működtetését. A február végi ülésen nem minden képviselő értett egyet azzal, hogy egyetlen gyűjtőóvoda sem lesz nyitva az utolsó szünidei hónapban. 

Mindig volt gyűjtőovi

Denisa Felixová, a városi hivatal szociális és oktatásügyi osztályának a vezetője elmondta, az óvodák üzemeltetési idejét az intézmény vezetése határozza meg. Azt, hogy milyen lesz egy-egy óvoda nyári üzemeltetési rendje, az igazgatók két hónappal a nyári szünidő előtt közlik a szülőkkel. A város vezetése azzal érvelt, hogy olyan városban, ahol több önkormányzati óvoda is működik, legalább egyet mindig üzemeltetnek. Tavaly júliusban négy óvoda üzemelt, és augusztusban két gyűjtőóvodába várták a gyerekeket. 

Szabad nap nélkül

Eva Cviková, a Ďorocká utcai óvoda igazgatója a többi óvodaigazgató nevében hangsúlyozta, hogy ha mindkét nyári hónapban nyitva vannak, és győzniük kell a szeptemberi nyitás előtti fertőtlenítést, akkor nem tudják kivenni a szabadnapjaikat. Tavaly augusztusban két gyűjtőóvoda működött a városban, az egyik 150, a másik 162 férőhelyes, és a szülők részéről nagy volt az érdeklődés. A testület hosszas vita után 13 szavazattal jóváhagyta az óvodavezetők kérelmét, hárman ellenezték a javaslatot, heten tartózkodtak, és ketten nem szavaztak. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere már akkor elmondta, ha életbe lépne a testület határozata, akkor is csak egynyári megoldásról lehetne szó, mert a város vezetése fontosnak tartja, hogyan állnak hozzá ehhez a kérdéshez a szülők. Az ülésen részt vevő óvodavezetők elmondták, az óvodák iskolatanácsa és szülői közössége is tárgyalt az augusztusi szünetről, és egyetértettek az óvónőkkel abban, hogy minden városi óvodát bezárnak. Elhangzott továbbá, hogy a szülőket már értesítették a tervezett döntésről az öltözőkben kifüggesztett tájékoztatón. Miután a város nyilvánosságra hozta a képviselők döntését, a szülők a közösségi oldalakon felháborodottan fogadták a hírt arról, hogy augusztusban egyetlen városi óvoda sem üzemel. 

Az, hogy Klein Ottokár polgármester nem írta alá a testület határozatát azt jelenti, hogy a képviselőknek a jövő hónapi ülésen ismét foglalkozniuk kell a városi óvodák nyári nyitvatartásával. Várhatóan más megoldást találnak, ami mind a szülőknek, mind az óvodapedagógusoknak megfelel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?