Bicikliállomás és szervizpont a párkányi városháza előtt
Nem emelkedik a kerékpárkölcsönző használati díja Párkányban
A képviselő-testület decemberben döntött arról, hogy további két évvel hosszabbítják meg Esztergommal a Mária Valéria Bike kerékpárkölcsönző rendszer működtetését, de a szerződés aztán még fél évvel hosszabbítható. A kölcsönzés egyre népszerűbb.
A szomszéd városokat összekötő Mária Valéria Bike (MVB) kerékpárkölcsönző rendszert uniós forrásból sikerült kialakítani és 2020-ban helyezték üzembe. Azóta is sikeresen működik, a turisták és a helyiek körében is egyre népszerűbb.
Az indulás évében 11 ezer felhasználó vette igénybe, tavaly pedig 20 ezren használták. 2024-ben bicikliztek a legtöbben, ekkor 33 ezren vették igénybe a szolgáltatást.
„Az önkormányzat decemberben döntött arról, hogy további két évvel meghosszabbítjuk Esztergommal a működtetési szerződést, ez pedig aztán még fél évvel tovább hosszabbítható“
– értesült az Új Szó Dominika Blaháková, turizmusért is felelős párkányi alpolgármestertől.
Blaháková azt is közölte, hogy nem tervezik a használati díj emelését, tehát idén is változatlan áron biciklizhetünk az MVB-rendszer bringáival, melyek közt több elektromos meghajtásút is találunk. A kiépített hálózat Esztergom és Párkány közt a Mária Valéria hídon keresztül fonódik egymásba, több fontos megálló- és kölcsönzési hellyel mindkét városban.
Párkány részéről ez egy plusz szolgáltatás, a város a működtetési költségek 27 százalékát fizeti. „Erre évente kb. 25-30 ezer eurót fizetünk. Megéri, mert egyre többen használják a kerékpárokat, munkába, vásárlásra igyekvők is“ – mondta Blaháková.
A Viza centrumban váltható ügyfélkártya
A kerékpárkölcsönzőt a fürdővendégek és a turisták is gyakran használják, bankkártyás, elektronikus fizetési rendszerrel működik. Az alkalmi felhasználók 24 órás, 72 órás és heti jegyet válthatnak, de fél éves és egész éves bérletet is vásárolhatnak az érdeklődők. Párkányban a Fő utcai Viza centrumban váltható ügyfélkártya.
A kerékpárokkal az esztergomi vasúti pályaudvarig illetve a párkányi vasútállomásig is kihajthatunk, de még az esztergomi ipari park is elérhető. Részletes tudnivalókat a kerékpárkölcsönző honlapján találunk.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.