Trió négyesben? És ez még nem a teljes létszámuk, mert akkor még nem említettük a kiváló kísérőzenekarukat, amelynek köszönhetően élőben kápráztathatta el a Vigadóbál közönségét az együttes. A klasszikusokat modern zenei feldolgozásban játszó hegedűs trió különös figyelemmel készült a Szlovák Filharmónia épületében adandó műsorára.
Négyesben a Princess trió a Vigadóbálban
Már kora délután megérkeztek a helyszínre, hogy főpróbát tarthassanak, s a lehető legjobban beállíthassák a hangmérnökök a technikát. Igaz, így Dorkának várandósan mintegy 6 órát kellett töltenie a színpadon és az öltözőben, de szerencsére minden rendben zajlott. És ez tehát a magyarázata annak, hogy hogyan lehet egy trió négytagú. Márciusban érkezik a baba, de se a pici, se a poci nem vont le semmit a kismama művészi teljesítményéből. Csodálatosat muzsikáltak és mozogtak a koreográfiakban zenésztársaikkal. A Princess ugyanis a zene mellett nagy hangsúlyt fektet a színpadi megjelenésre is.
A patinás helyszín is hozzájárult persze az előadás sikeréhez, szinte visszapergett az idő a Vigadóbál vendégeivel a nagynevű klasszikus szerzők korába. A pozsonyi Vigadó idén először teljes pompájában fogadta a bál vendégeit. A főbejárat piros szőnyegén érkezhettek a bálozók a csodás környezetbe, ahol a Vigadóbálokra különösen jellemző közvetlen, baráti hangulat fogadta őket. Ennek első megszemélyesítői a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnázium diákjaiból verbuválódott hostessek voltak, akik mindenkiben visszaidézték az első bálok és szalagavatók hangulatát. Később a nyitótánccal is ők kedveskedtek, melyben nem csak gyönyörű ruháikkal, hanem a tánctudásukkal is lenyűgözték a vendégeket.
Kimondottan mulatós volt az idei vendégsereg, hiszen már röviddel éjfél után körbe fogták Mezei Ernő cigányzenekarát és ment a dalolás. Budapesti vendégeink, ahogy mondták, irigykedve nézték és hallgatták, ahogy a hajdani koronázó városban együtt énekelt a magyarság. Otthon ilyen már nincs, és honnan tudjuk ezt a sok régi szép dalt – záporoztak a kérdéseik.
Ez a helyszín jár nekünk, azért építették elődeink a Vigadót, hogy itt tartsuk báljainkat, hangsúlyozta nyitóbeszédében Balla Igor főszervező, és legalább évente egyszer részünk lehessen abban, hogy ilyen pompás körülmények között töltünk el egy szép estét. Nagy köszönet illeti ezért valamennyi támogatót és a bál fővédnökét Sólymos Lászlót, akiknek köszönhetően az iskola diákjainak szülei jelentős árengedménnyel vásárolhattak belépőjegyeket, s ezen felül az iskola is támogatásban részesült.
Fantasztikus est volt, és ahogy azt többen is mondták: A Vigadóbál egy életre szóló élmény. Gyönyörű a helyszín, és a műsor se volt mindennapi. A Princess modern vonós triót ugyanis nem gyakran láthatja a közönség élőben, zenekari kísérettel. Láthatólag a művészeket is ösztönözte ez és a helyszín, s így a Szlovák Filharmónia épületében az eseményhez méltó, kiemelkedő műsort adtak. Ezt már később csak egy kis Bon Bon-val kellett megfejelni, hogy színvonalas és önfeledt szórakozás emlékét vihessék haza a vendégek a 9. Pozsonyi Magyar Vigadóbálról. Aki ott volt megtapasztalhatta mit jelent a bál mottója: „Mulatni bolondulásig”. (balla)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.