Régió

Négyből kettő – középiskolai racionalizáció Dunaszerdahelyen

Nagyszombat/ Dunaszerdahely | Csökken a magyar középiskolák száma. A Nagyszombat megyei önkormányzat döntése alapján két-két intézményt összevonnak a Dunaszerdahelyi járásban.
Kiss Bartalos Éva

2020. augusztus 5. 16:00

Építészeti

2021 szeptemberétől közös igazgatás alá kerül az Építészeti Szakközépiskola, valamint az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Dunaszerdahelyen. Ugyanez a művelet vár a Vidékfejlesztési Szakközépiskolára és a Középfokú Sportiskolára. Míg az utóbbi esetében várt, racionális lépésről van szó, az előbbinél bizonytalanságot hozhat.

Racionalizált oktatás

A megyei önkormányzat több iskola összevonását is jóváhagyta. Jozef Viskupič Nagyszombat megye elnöke rámutatott, hogy az 58 középiskolából álló iskolahálózat nincs összhangban a demográfia alakulásával, és a munkapiaci igényekkel. Az elnök azt is elmondta, hogy 14 intézményt kétszáz, vagy annál kevesebb diák látogat. A gazdasági indokokon kívül az ingatlanok nem hatékony felhasználását is az érvek közé sorolta Viskupič.

Nem új elképzelés

Az intézményvezetők nem először szembesültek azzal, hogy a megye a középiskolák közös igazgatás alá helyezésével racionalizálná az oktatási hálózatot. Ezt Fenes Róbert, az Építészeti Szakközépiskola és Szabó László, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola, és a sportiskola igazgatója is megerősítette.

„Több évvel ezelőtt is felmerült már a terv, mégis meglepett bennünket ez a hír“ – nyilatkozta Fenes Róbert.

A számok nem engednek

Tíz év alatt kétszázzal kevesebb kilencedikes tanuló ballagott el a dunaszerdahelyi járásbeli alapiskolákból, ezerhatvannégyről nyolcszázötvenegyre csökkent a kilencedikesek száma. A két szakközépiskolában is érezhető a visszaesés. Míg az építészetit a 2010-es tanévben háromszázöt diák látogatta, idén már csak százharmincöt tanulót fogadtak. A szolgáltatóipari szakközépiskolában is nagy volt a visszaesés, az elmúlt 9 év alatt több mint kétszázhússzal csökkent a diáklétszám, de még így is négyszáztizennyolc gyerek választotta az intézményt. A két iskola egy utcában van, tulajdonképpen közös területen, így kézenfekvő, hogy egy igazgatás alá tartozzanak, mégis bizonytalanságot hozhat az összevonás.

Bizonytalanságot hoz

Fenes Róbert egy éve áll az Építészeti Szakközépiskola élén, elismerte, hogy ez idő alatt nem sikerült markánsan növelni a diáklétszámot, de nem is csökkent az érdeklődés. „Kellemetlenül érintett bennünket a döntés, ugyanis bizonytalanságot jelent az iskola alkalmazottainak. Mindenki attól tart, hogy az összevonás után már nem lesz rá szükség“ – részletezte Fenes Róbert hozzátéve, hogy a pedagógusokkal és a gazdasági részleg dolgozóival együtt 32 embert foglalkoztatnak.

Hiába húzóágazat

Jövő év szeptemberétől új szakokat is indítanának az építészeti szakközépiskolában, engedélyeztették az épületgépészeti technikus, valamint a gipszkartonozó szakot.

„A megye azt ígérte, hogy az összevonás után is megmaradnak ezek a szakok, és támogatni fogják az iskolát. Ez az összevonás azonban nem oldja meg a mi gondunkat. Az a probléma, hogy annak ellenére, hogy az építőipar húzóágazat, nem szólítja meg az alapiskolából érkező diákokat“ – mutatott rá Fenes Róbert.

A tervek szerint 2021 szeptemberétől kerülne közös igazgatás alá a két szakközépiskola, míg ez elmúlt időszakban az innováción volt a hangsúly, az előttük álló tanév a szervezési kérdések megoldásáról is szól majd. „Reméljük, nem igazolódik be az a félelmünk, hogy a kisebb iskola eltűnik, és a nagyobb bekebelezi“ – zárta Fenes Róbert. Szerettük volna megszólítani az Informatikai és Szolgáltatóipari Szakközépiskola igazgatóját is, Vajda Angelika azonban szabadságát tölti.

Két iskola, egy igazgató

Míg a város végén található intézményben felemás volt a döntés fogadtatása, a központban rég várt lépésként értékelték a megyei önkormányzat határozatát. A Szent István téren működő Vidékfejlesztési Szakközépiskolát és a Középfokú Sportiskolát is közös igazgatás alá helyezik a racionalizáció keretében, igaz, csak papíron, ugyanis a két iskolának már most is egy igazgatója van. Szabó László igazgató szerint a lépés egyetlen hátulütője az, hogy eggyel kevesebb lesz a magyar intézmény.

„Logikus az összevonás, lényegesen egyszerűbb lesz az adminisztráció. Mi egy egység vagyunk, egy család“ – fogalmazott Szabó László,

aki megjegyezte, hogy az ellenőrzések során rendszeresen galibát okozott a jelenlegi helyzet. A két iskolának közös a tanári kara, és az alkalmazottai is.

Egyhangú döntés

A megyei önkormányzat múltheti ülésén a képviselők egyhangúlag döntöttek a javaslatokról, valamennyien támogatták a lépést. A racionalizáció értelemében nyolc helyett négy középiskolában indulhat el az oktatás 2021-ben. A dunaszerdahelyi középiskolákon kívül pőstyéni, rákfalui (Rakovice), és holicsi iskolákat is közös igazgatás alá vonnak 2021 szeptemberétől.

Nagy iskola, több lehetőség

Pék László a megyei önkormányzat oktatási bizottságának elnöke leszögezte, hogy a gazdasági szempontból kénytelenek voltak módosítani az iskolahálózatot. „Az iskolák ráfizetnek azokra az intézményekre, ahol alacsony a diáklétszám. A korábbi miniszterek és előző kormány olyan intézkedéseket hozott, amelyek különböző korlátozásokat vezettek be, és a normatív rendszer sem támogatja az alacsony létszámú iskolákat” - nyilatkozta Pék. A bizottság elnöke elmondta, igyekeztek kivédeni az iskolák megszüntetésének lehetőségét, helyette az egyes szakok elérhetőségére helyezték a hangsúlyt. Egy módosítás értelmében a szakbizottság is beleszólhat majd abba, hogy hol milyen oktatási szak nyílik, vagy szűnik meg. Pék szerint az építészeti iskola nem szenved nagy kárt az összevonással, az elnök lehetőséget is lát az átszervezésben.

„Így meghaladja majd az ötszázat a tanulók létszáma. Fejlesztések is elindulhatnak, attraktívabb szakokat nyithatnak. Megvan a lehetőség arra, hogy többet foglalkozzanak az innovációval, ez az irány a magyar iskolákra nem mindig jellemző” - hangsúlyozta Pék László.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus koncert

Koronavírus: 131 új fertőzött, 29 gyógyult a szombati mérleg

koronavírus

Koronavírus: ezekben a járásokban találtak új fertőzötteket szombaton

iskola k

A leggyakoribb tanulási és fejlődési rendellenességek

Alekszej Navalnij

Ismét fényképet posztolt magáról a berlini kórházból Alekszej Navalnij

Josep Bartomeu

A Barcelona elnöke nem gondolkodik a lemondáson

koronavírus india

Meghaladta az 5,3 milliót az igazolt fertőzöttek száma Indiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.