Régió

Nagymegyeri diákokkal találkoztak a South Park hősei

Nagymegyer | Dolmány Attila és Csőre Gábor az angol South Park-sorozat két magyar hangja ellátogatott Nagymegyerre.
Somogyi Katalin

2020. január 28. 18:10

Nagymegyer
- Képarchívum

Érdekes találkozás részesei voltak a közelmúltban a Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola diákjai. Az iskola tanára, Darnai Bálint kezdeményezésére közönségtalálkozóra hívtak meg két ismert magyar szinkronszínészt, Dolmány Attilát és Csőre Gábort, akiket a közönség elsősorban a South Park animációs sorozat két főszereplőjének a hangjaként ismer. Hála Darnai tanár úrnak, aki pár évvel ezelőtt szintén megpróbálkozott a szinkronizálással, és azóta is jó kapcsolatokat ápol a magyar szinkronszínészekkel, megadatott az iskola diákjainak is, hogy betekintsenek a szinkronizálás rejtelmeibe és kulisszatitkaiba.

„Biológia és etika szakos tanár vagyok, de a kulturális rendezvények szervezésének megtisztelő feladatát is megkaptam pár évvel ezelőtt – kezdte a tanár úr. – A színészek, akik nagyon nem szeretik, ha szinkronszínésznek skatulyázzák be őket, amint megtudták, hogy felvidéki magyar iskola diákjairól van szó, azonnal igent mondtak a meghívásra. A diákok és vendégeink is élvezték a találkozót” – folytatta Darnai Bálint. A diákoknak lehetőségük volt élőben látni és hallani, hogyan is zajlik a szinkronizálás, mivel interaktív volt a közönségtalálkozó, és a színészek néhány lejátszott eredeti filmkocka erejéig ízelítőt adtak a szinkronizálás nem is olyan egyszerű gyakorlatából. A színészek azt is elárulták, hogy az eredeti angol South Park- sorozat nyelvezete sokkal szalonképesebb, mint a magyar változat, mert az angol nyelv jóval szerényebb a vulgarizmusok kifejezése terén, míg a magyar nyelv ebben is hihetetlenül gazdag. Ám a vulgarizmusok nem öncélúak, sokkal inkább szolgálják a jelenet hangulati megjelenítését, mint az expresszív kifejezések halmozását.

Nagymegyer
A közönségtalálkozón az iskola valamennyi diákja részt vett, több mint 120-an voltak. Nemcsak a közönség, a művészek is nagyon élvezték a beszélgetést, elmondásuk szerint otthon, Magyarországon is ritkán van alkalmuk ilyen találkozásokra, külföldi magyarok lakta területeken még kevésbé.
Darnai jelezte, tavasszal újabb hírességet fogadnak a szakközépiskola falai közt, de részleteket egyelőre nem árult el.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

gleccser

Csaknem mínusz 70 Celsius-fok volt az északi féltekén mért eddigi legalacsonyabb hőmérséklet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.