Nagy utazó volt és csodás mesemondó

Az eredetileg francia nyelven írt élménybeszámolót a világ minden táján több mint harminc nyelven olvashatták, olvashatják az érdeklődők, de szlovákul mindössze egy összefoglaló jelent meg belőle 1808-ban. Ezt a könyvből vett szemelvények kiadása követte 1966-ban, amely a kilencszáz oldalas gigantikus Benyovszky-mű alig egyharmadát tartalmazta, a komplett emlékiratok vaskos kötetére azonban csak most akadt kiadó. A könyvet május harmadikán mutatták be Pozsonyban, mi az egyik szerkesztővel, Ľubomír Bosákkal beszélgettünk a szerző, Benyovszky Móric hányatott és kalandos életútjáról.

Bosák úr nem történész, hanem Benyovszky szülővárosában, Verbón az önkormányzat kulturális osztályvezetője. Kezdetben munkaköri kötelességként kezdett foglalkozni a neves szülött életrajzával. Máig is nagy lelkesedéssel végzi ezt a nyomozással felérő kutatói munkát, de – mint mondja – mostanra rájött, hogy a titok megfejtéséhez nem kerülhet közelebb, mert minél többet tud meg Benyovszkyról, annál kevésbé mer vele kapcsolatban bármit is kész tényként leszögezni.

Jókai rájött a csalásra

„Hogyan is lehetne bármit biztosan állítani olyan emberről, aki már a születésekor négy nevet kapott, de még ezekkel sem érte be, mert további négyet vagy még többet talált ki magának, s később a születési dátumát is meghamisította” – mondja nevetve Ľubomír Bosák – A mi Móricunk ugyanis bizonyíthatóan 1746. szeptember 20-án látta meg a napvilágot, a verbói katolikus plébánia anyakönyvébe is ezt a dátumot jegyezték be. Csak később kezdett mindenhová 1741-et írni, mert így akarta alátámasztani a katonai karrierjét. Még a keresztlevelét is meghamisította, ezért először a szülőházon elhelyezett emléktáblán is 1741 szerepelt. Csak a nagy magyar író, Jókai Mór kutatásainak köszönhetően derült fény a csalásra, mert ő kikérte Verbóról az eredeti anyakönyvet, és azóta már 1746 szerepel az életrajzokban és a lexikonokban. Nemrég derült ki az is, hogy 1759-ben Benyovszky Móric a Pozsony melleti Szentgyörgy piarista gimnáziumának diákja volt. Az itteni nyilvántartásban először magyar nemesként jegyezték be, de a következő évben már szlovákként – hogy saját kérésére történt-e így, vagy valamelyik túlbuzgó tanár korrigálta az adatot, sosem fog kiderülni.”

Az újszülött Benyovszky vezetékneve mellé az anyakönyvbe négy keresztnevet jegyeztek be: Mathias, Maurícius, Michael, Franciscus-Serafínus. Édesanyja Révay Anna Rozália bárónő volt, édesapja Benyovszky Sámuel százados, földbirtokos. Mindkettejüknek ez volt a második házassága, Révay bárónőt tizenhat éves korában egy nála negyvenhét évvel idősebb ezredeshez adták férjhez. A hatalmas korkülönbség ellenére ebből a frigyből még az ezredes életében öt gyermek született, a hatodik már a halála után jött a világra. Benyovszky százados gyakori vendég volt a verbói kúrián, és már az ezredes életében gyengéd szálak fűzték az ifjú feleséghez, akit az agg férj 1743-ban bekövetkezett halála után azonnal feleségül vett. Az aszszony a házasságba a hat gyermek közül életben maradt három lányt hozta, és második férjének további tíz gyermeket szült. Közülük Móricon kívül szintén csak hárman élték meg a felnőttkort – Ferenc, Emánuel és Márta. Révay bárónő halála után a testvérek és féltestvérek között ádáz örökösödési vita vette kezdetét, mert végrendeletében kitagadta az első házasságából származó lányokat, és azok ebbe nem nyugodtak bele. Móric még a sógorai szarvasmarháit is elhajtotta, amiért bíróság elé akarták állítani. Akkor már több is volt a rovásán – a több rendbeli rablás mellett például istentagadás –, ezért a felelősségre vonás elől 1767-ben a Lengyelországnak elzálogosított Szepesváraljára menekült.

Madagaszkár királya

„Itt ismerkedett meg a helyi mészáros lányával, Hönsch Zsuzsannával, akit 1768. április 20-án vett feleségül a Krakkó meletti Wielkanoc község templomában” – folytatja az élettörténet mesélését Ľubomír Bosák. „Az ifjú házasok nem töltöttek sok időt együtt, mert Benyovszky 1769-ben az orosz uralom ellen harcoló lengyel felkelőkhöz, a „bari köztársaság” hadseregéhez csatlakozott. Miután megsebesült, a kozákok foglyul ejtették, és Kazanyba internálták, de egy svéd fogolytársával együtt sikerült megszöknie. Szentpétervárott egy holland hajóra akartak felszállni, ám a kapitány elárulta őket a cári rendőrségnek, és ezúttal már kamcsatkai száműzetésre ítélték a két szökevényt. Ez idő tájt született meg Benyovszky első fia, Sámuel, de az apja nem láthatta őt, mert négyéves korában meghalt. Az út Szibérián át Kamcsatkára egy évig tartott, és közben sok minden történt, ami megmozdította Benyovszky fantáziáját. A tobolszki kormányzó engedélyével papírt, tintát kapott, és a pihenők során elkezdte írni első útinaplóját.”

A foglyokat 1770 májusában a Szent Péter és Pál nevű hajóval szállították az ohotszki kikötőből Kamcsatkára, és Benyovszky néhány társával már akkor megpróbálta átvenni a kormányt – de ez a lázadás kudarcba fulladt. Az összeesküvők azonban nem adták fel, és végül 1771-ben Bolsereckből sikerült megszökniük egy rakomány zsákmányolt szőrmével. A mintegy száz fős csapat a Szent Péter és Pál hajón Benyovszky verziója szerint először a Bering-szoros felé, északnak vette az irányt, majd Alaszka partjainál, a Kodiak- és az Aleuta-szigetcsoport felé hajóztak. Bizonyítékul részletesen leírta, sőt le is rajzolta az útközben tett felfedezéseit, de ezeket sokak szerint maga is egy, a bolserecki levéltárban talált könyvből olvasta ki. Tény viszont, hogy 1771 szeptemberében Japán és Formosa (a mai Tajvan) érintésével a dél-kínai Macao szigetén kötöttek ki a szökevények, ami előttük európai embernek még nem sikerült. Macaóról 1772-ben Franciaországba hajózott az erősen megtizedelt társaság, és ott Benyovszky a király szolgálatába ajánlotta magát. 1774 februárjában kétszáz önkéntessel Madagaszkárra ment, ahol máig is utcanevek őrzik a nevét, a történelemkönyvek pedig államalapítóként emlegetik. Benyovszky nem sajnálta a franciák pénzét – utakat és kikötőt épített, várost alapított, amelyet XV. Lajos királyról Louisburgnak nevezett el, megkezdte a mocsarak lecsapolását. Ő készíttette el Madagaszkár első térképét, geográfiai kutatásokat végeztetett, helyesírási szabályokat vezetett be, és betiltotta az olyan kegyetlen ősi szokásokat, mint például a lány újszülöttek vízbefojtása. A benszülött törzsek nagy részénél komoly tekintélyt vívott ki magának, de hogy 1776 októberében valóban megválasztották-e királyuknak és legfőbb parancsnokuknak, arról a történészek is vitatkoznak.

Meseszerű valóság

„Amennyire kedvelték a bennszülöttek, annyira rossz szemmel nézték sikereit és népszerűségét a szomszédos szigetek, Isle de Bourbon és Isle de France (a mai Mauritius) kormányzói – mondja Bosák. – A francia udvarnak küldött jelentéseikben részletesen leírták, hogyan költekezik, ezért a tengerészetért valamint a gyarmatokért felelős minisztérium 1776 szeptemberében ellenőröket küldött Madagaszkárra. Azok meg is állapították, hogy a szigeten látható beruházások nem állnak egyenes arányban az elköltött tetemes mennyiségű pénzzel. Benyovszky érezte, hogy ennek nem lesz jó vége, s mivel mindig ügyesen taktizált, kirúgása előtt egészségi okokból kérte a szabadságoltatását. Párizsban pedig olyan ügyesen forgolódott a hivatalokban és a szalonokban, hogy nemcsak magas királyi kitüntetést eszközölt ki magának, hanem jelentős életjáradékot is. 1777 végén tért vissza a Monarchia területére, de nem Verbóra, hanem Beckóba, ahol megvette a Pongrácz grófok kastélyát. A helybeliek nagy ámulatára hat néger lányt is hozott magával, akiket 1779 januárjában kereszteltetett meg a helyi plébánián. Bár Mária Terézia megbocsátotta neki, hogy idegen hatalom szolgálatába szegődött, sőt, grófi címmel is megajándékozta, Benyovszky mégsem érte be ennyivel – továbbra is azon ügyködött, hogy visszamehessen Madagaszkárra. Gyarmatosítói tapasztalataira azonban sem a francia, sem az osztrák, sem az angol udvar nem tartott igényt, ezért felkínálkozott George Washingtonnak, hogy az oldalán részt vesz az amerikai polgárháborúban. El is utazott Amerikába, de Washington elutasította őt, ezért újra a franciákat próbálta meggyőzni.”

Ezúttal sem járt sikerrel, így nem maradt más hátra, mint hogy egyedül próbál meg visszajutni álmai szigetére. Egy rabszolgákkal kereskedő amerikai társasággal szerződött, és velük indult másodszor is Madagaszkárra. Magával vitte a feleségét, Zsuzsannát is, aki a hajón szülte meg ötödik gyermeküket – a csecsemő az úton meg is halt. Több mint egy évig tartó viszontagságos hajózás után 1785 júliusában kötöttek ki Madagaszkáron, ahol Benyovszky rögtön belefogott tervei megvalósításába. Mauretánia néven új fővárost kezdett építeni, és azt tervezte, hogy kereskedni fog Franciaországgal, ám az ottani hatóságok szemében már kegyvesztettnek számított. Isle de France kormányzója fegyveres csapatot küldött ellene Madagaszkárra, és az összecsapásoknak 1786 májusában az alig 45 éves Benyovszky is áldozatául esett. Holttestét a francia csapatnak erősítést hozó de la Salle kapitány találta meg, aki a Mauretánia melletti erdőben temettette el, és a sírjára két kókuszpálmát ültetett. Benyovszky özvegye két lányával visszatért a beckói birtokra, és mindkettőt férjhez adta. Rozália 27, Zsófia 38 évesen hunyt el – az anyjuk mindkettejüket túlélte. Fiú utód nem maradt Benyovszky Móric után, az egyetlen, ma is élő vér szerinti leszármazott, Zsófia ükükunokája, Ambrózyné Szűcs Erzsébet kerüli a nyilvánosságot, sőt, a verbói Benyovszky-kúriára sem tart igényt. A felújított épületben ma emlékszoba működik, amelyet évente százak keresnek fel. A szélhámosságában is nagyot alkotó, kalandor gyarmatosító titkokkal teli legendája sokakat vonz, és ez nyilván annak köszönhető, hogy életében még a valóság is olyan volt, mint egy lenyűgöző mese.