Régió

Nagy tervet tűztek ki maguk elé az amadékarcsai borbarátok

Amadékarcsa | Összefogással és pályázati forrásból építenének borházat az amadékarcsai borbarátok.
Somogyi Katalin

2020. május 26. 17:30

Amadékarcsa
- Képarchívum

A Vivat Vinum Polgári Társulás 2011-ben alakult, kemény magját a karcsai öreg fiúk focicsapata alkotja. „Amikor kiöregedtünk a focizásból, elkezdtünk azon gondolkodni, mit is lehetne tenni, hogy ez az összeszokott társaság továbbra is rendszeresen találkozhasson, de a találkozásainknak értelme is legyen. Egyszer csak beugrott: a bor. A magyar embernek a génjeiben van a borkultúra. A bort meg kell termelni, ez hajdanán becsületbeli dolog volt. Legyünk tehát borbarátok” – meséli a kezdeteket Méhes János, a Vivat Vinum Polgári Társulás elnöke.

2011-ben 48 taggal indultak, mára a létszám 73-ra nőtt. Természetesen nem minden tag bortermelő is egyben, de aki aktív borász, az komolyan veszi a dolgot. Ennek bizonyítéka, hogy több hazai versenyen is sikerrel szerepeltek a társulás tagjai, de például egy szerbiai borversenyen is bezsebeltek néhány aranyérmet, sőt, a fődíjat is karcsai borász kapta. Rendszeres borkóstoló rendezvényeiket neves borászok is látogatják. „Három évvel ezelőtt rendeztük meg az első egyházkarcsai borversenyt, amely nagy sikert aratott, a zsűri akkori elnöke, Polgár László magyarországi bortermelő kijelentette: A nagyszüleimtől tanultam, hogy a falusi ember szégyellte volna azt, hogy a borért pénzt adjon. A bort, azt meg kell termelni, ez becsületbeli dolog volt. Ezért is tisztelem és becsülöm a helyi borászgazdákat, hogy ápolják és védik a borkultúra hagyományát.” A tavasszal esedékes harmadik borversenyt a világjárvány miatt sajnos le kellett mondaniuk.

„Első alkalommal mutattuk volna be a Kárpát-medence borait. Az évzárót még sikerült megtartani, itt merült fel az ötlet, hogy ne csak kiránduljunk, hanem próbáljunk valami maradandót is összehozni, például egy borházat. Most ez a legnagyobb tervünk. Ígéretet kaptunk arra, hogy az önkormányzat jelképes összegért bérbe ad egy, a falu tulajdonában lévő telket, ahol felépülhet a borház. Az építkezéshez pályázati forrásból szereznénk forrást, de a közeljövőben gyűjtést fogunk szervezni. Természetesen társulásunk valamennyi tagja saját munkájával a tőle telhető módon besegít, hozzájárul az építkezéshez” – ecseteli a borbarátok terveit Méhes János.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sok a depressziós mentális beteg

Sok a depressziós mentális beteg

Boris Kollár

Kollár nem akarta Kiskáékat a kormányba

Antalík Imre

Önmentőövet a gazdaságnak!

„Örömteli állapot vár rám...”

Kíváncsian várja, milyen apa lesz

koronavírus

Egy nap alatt több mint százan fertőződtek meg Ausztriában

Nero, a véres költő

Könyvsorsok: A kis tett mindig gaztett, a nagy tett sohasem az

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.