Nagy nyomás nehezedik a járvány alatt az egészségügyi dolgozókra

Kassa
Kassa |

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház infektológiai osztályának egy neve elhallgatását kérő munkatársa részletesen beszámolt lapunknak a kórház falain belül uralkodó állapotokról. 

Mivel a kórház falain belül uralkodó állapotokról a kórház vezetése nem szívesen ad konkrét információkat, lapunknak az UNLP infektológiai osztályának egy évek óta ott dolgozó munkatársa adott átfogó tájékoztatást. A neve elhallgatását kérő egészségügyi dolgozó szerint az UNLP szakemberei már korábban jelezték a kórház vezetésének, hogy fontos lenne növelni az egészségügyi dolgozók számát, de a szükségesnél valamivel lassabban léptek a bővítéssel kapcsolatban. Erre egyébként a fokozatosan növekvő betegszám, illetve a megváltozott biztonságos betegellátás miatt van szükség. 

Lassú átállás 

„A folyamat még annak ellenére is lassú volt, hogy az első hullámmal szemben láthatóan sokkal komolyabbak és aggasztóbbak voltak a második hullámmal kapcsolatos előrejelzések. A kórház vezetése természetesen kidolgozott egy tervezetet arról, hogy hogyan helyezik el a betegeket, illetve hogyan növelik a betegágyak számát, készültek az osztályok reprofilizálására is. Fokozatosan nővéreket, ápolókat, majd orvosokat csoportosítottak át olyan osztályokról, amelyeket ideiglenesen bezártak vagy csökkentették a betegágyak számát és így felszabadult a személyzet. Személyes tapasztalatom, hogy az alapvető szakmai feladatokat minden átcsoportosított dolgozó el tudja végezni. Persze nehezebb pár nap alatt betanítani mondjuk pszichiátriai osztályon dolgozó nővért az intenzív osztályon várható feladatok ellátására – de ez talán a legszélsőségesebb eset –, persze megfelelő hozzáállással és elegendő idővel ez is megoldhatóˮ – nyilatkozta lapunknak a kórház munkatársa. Hozzátette, igazából nem is ez a gond, hanem inkább az, hogy alkalmazkodni kell a fertőző betegek ápolásához szükséges körülményekhez. 

Van mit tanulni

Forrásunk szerint nagyon fontos megteremteni a fertőző betegek ellátásához szükséges hátteret. Főleg, ha egy olyan osztályon szeretnének fertőző betegeket ápolni, ahol korábban erre nem volt példa. „Ez azért is égető probléma, mert nem minden osztály alkalmas erre, gondolok itt a betegszobák, a mosdók elhelyezkedésére, vagy a tiszta és az úgynevezett piszkos vagy vörös zónák kialakítására az adott osztályon belül. A felkészültséget illetően mindig van mit javítani. Tudom, az embereknek elsősorban a biztonságérzet a legfontosabb, hogy minden rendben lesz, hogy nem érheti őket semmilyen váratlan dolog, de ez nem olyan egyszerű. Különösen fontos szerepe van ebben a sajtónak is, hiszen nem mindegy, hogyan tálalják az eseményeket, hogy tolmácsolják a megfelelő szakemberek véleményét. 

A kórház technikai felszerelése egyébként már az első hullám alatt megkezdődött, igaz, ez sem volt mindig zökkenőmentes vagy megfelelően gyors folyamat. Ezek a feladatok nemcsak az emberi tényezőktől függenek, hiszen világviszonylatban is súlyos gondok voltak, de végső soron az ápolószemélyzet és a beteg sínyli meg, ha hiányoznak az elengedhetetlen eszközökˮ – magyarázta a szakember. 

Elegendő felszerelés 

A szakember szerint az infektológiai osztályon nincs gond a védőfelszerelésekkel, van elegendő, azt viszont még ő sem tudja, hogy a többi osztályon mi a helyzet. Védőruhákból, speciális maszkokból és egyéb, az ápoláshoz szükséges eszközökből elegendő mennyiség van, folyamatosan feltöltik a készleteket. „A munkánkat nagyban nehezíti a védőfelszerelésben való közlekedés, a légmentes ruhákban néha hosszú órákat töltünk el, ezek az egész testet befedik. A speciális arcmaszkokban, reszpirátorokban is nehezebben lélegzünk, a szemet védő szemüvegek pedig rendszeresen bepárásodnak. Ezek kombinációja az alapvető feladatok elvégzését, például egy vénás kanül bevezetését is eléggé megnehezítik. A helyzet nem egyszerű. Mindenki nagy nyomásnak van kitéve amiatt, hogy biztonságban végezhessük el a feladatainkat, és közben egészségesek maradjunk. Ennek ellenére állandó személyzeti problémával küzdünk, az egyre növekvő stressz és az alkalmazottak kimerültsége miatt gyakran kell helyettesíteni. Ilyenkor kimarad a pihenésre, feltöltődésre szánt szabadnap, és ez nemcsak ránk, alkalmazottakra van hatással, hanem a családjainkra is, hiszen amellett, hogy nővérek, ápolók, orvosok vagyunk, otthon szülői, nagyszülői feladatainkat is el kell látnunk. Minket ugyanúgy várnak otthon a családtagok, mint bárki mást, ők is azt szeretnék, hogy épségben és egészségesen térjünk haza a szolgálatból”– mondta az egészségügyi dolgozó.

Hiányos szaktudás 

Az infektológiai osztály munkatársa a lélegeztetőgépekről és kihasználtságukról nem tudott tájékoztatni, de véleménye szerint nem a gépek mennyiségével lesz gond, hanem inkább a gépeket működtető személyzet hiányával. „Ezeket a gépeket – most csak az altatásban használatos lélegeztetőgépekről beszélek – csak szakképzett orvosok kezelhetik, ezért számomra nem reális, hogy kezelésüket egy úgynevezett gyorstanfolyamon el lehet sajátítani. Az viszont jó hír, hogy az altatásban használatos lélegeztetőgépeken kívül az úgynevezett non-invazív gépek alkalmazására is van lehetőség. Ebből a mi kórházunkban is több darab van, persze mindig a beteg állapota határozza meg, hogy melyikre van szükségˮ – zárta a kassai UNLP infektológiai osztályának munkatársa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?