Bővítik a temetkezési szolgáltatásokat a Szent József temető- ben.
Módosítják a temetkezésről szóló rendeletet
Bővítik a temetkezési szolgáltatásokat a Szent József temető- ben. A hamvak szét- szórásával kapcsola- tos módosító javas- latot az érintett szakbi- zottság és a városi tanács tagjai már jóváhagyták.
Érsekújvár
A kolumbárium, azaz a hamvak elhelyezésére alkalmas hely építésére kijelölt parcellát huszonöt évre ezer euróért bérelhetik az újfajta szolgáltatást igénylők a várostól. A hamvak széthintéséért nem kell külön illetéket fizetni, a szertartás lebonyolítása húsz euróba kerül. A hamvak szétszórására alkalmas bérelt terület 3,8 méter széles és 3,8 méter hosszú lehet. A városi rendelet módosításáról szóló határozat indoklásában az áll, hogy azért van szükség az újabb szolgáltatásra, mert a Vatikán újraszabályozta a hamvasztást. A katolikus egyház korábban a temetést látta az egyetlen helyes temetkezési módnak, végül 1963-ban engedélyezte a hamvasztást. A szentszék 2016-os új szabálya értelmében azonban gondoskodni kell a hamvak megfelelő megőrzéséről. Az egyház nem javasolja sem a hamvak szétszórását, sem a szétosztását, illetve otthon tárolását. Kizárólag azt tartják megfelelő megoldásnak, ha a temetőben őrzik a hamvakat. A járási székhelyen a rendelet módosításával csak a kiegészítő szolgáltatásokat, illetve azok díját határozták meg, az eddigi szolgáltatások díja nem változik. A testület tagjai ezen a héten foglalkoznak a módosító javaslattal.
z érsekújvári Szent József temetőben a sírkert mögött urnafalak vannak. Itt lehetett elhelyezni a hamvakat az urnafülkékben, tíz évre a bérleti díjat tíz euróban határozta meg a testület. Az urna földbe helyezéséért tíz évre huszonhét eurót fizetnek a hozzátartozók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.