Minifesztivállal és közös sütéssel éled újra ismét a szőgyéni pékmesterség

szőgyén pékség
Szőgyén |

Kemencés napot tartanak szeptember 27-én szombaton a szőgyéni pékségben. A közös sütés mellett gyermek és zenés programok is várják az érdeklődőket.

„23 éven át állt némán a szőgyéni pékség kemencéje. A falak közt csak a múlt emlékei maradtak: a hajnalban kelő pékek, a pattogó fa hangja, a kenyér ropogós héjának illata.

Mostanra azonban már negyedszer lobban fel a tűz a kemence mélyén, és a falu népe együtt tanulja újra, hogyan is működött az a tűzhely, amely generációkon át táplálta a közösséget“ 

– áll az ötletgazda, Csókás Patrik által jegyzett sajtóanyagban.

A kezdeményezés köré gyorsan összejött egy teljes csapat is. Csókás Judit és a Regiónia Danubius közössége mellett Kósa István, vagyis Pityu lesz az esemény fő pékmestere – ő 40 éven át „hajnalban kelt, gyúrta a tésztát, rakta a tüzet, rendezte a cipókat“.

Kovács Pityu és Csókás Patrik

A minifesztivál közös kenyérsütéssel kezdődik 9.00-kor a szőgyéni pékség Templom utcai épületében. Németh Ildikó, az Ildis Bakery megálmodója és tulajdonosa tart majd műhelymunkát 10.30-tól: az érdeklődőknek megtanítja a kovászkészítés titkait. Az udvaron 13.00-tól termelői piac várja a látogatókat: mézek, sajtok, szörpök, lekvárok, roppanós zöldségek és más kézműves portékák sorakoznak majd a standokon. A gyerekprogramok között megtalálható a közös sütés, illetve a különféle kézműves foglalkozások.

kemencés nap

Ami a zenei programot illeti, a színpadon először a Szőlővirág Asszonykórus mutatkozik be 13.15-től, majd később őket követik 19.00-kor a Little Symphony szimfonikus, 20.30-kor pedig a MadDogX rock zenekarok. A hangzás minőségét Csaba Gergely, az Angliából érkező stúdiótechnikus felügyeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?