Több millió eurós támogatás érkezik a Bodrogközbe, több településen is fejlesztéseket terveznek

A támogatásokból több környékbeli településen visznek véghez különféle fejlesztéseket
Bodrogköz |

Pataky Károly, a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke, Királyhelmec főpolgármestere kedden jelentette be, hogy a Partnerségi tanács nevű program keretében újabb nagy összegű támogatásokat hagytak jóvá.

Ezeknek a támogatásoknak köszönhetően a jövőben több fejlesztés valósul meg a keleti országrészben található, főként magyarlakta tájegységben. Az európai uniós támogatások hatékonyabb célba juttatását célzó program felépítése miatt a megyei önkormányzat által hozott döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a megpályázott támogatásokat a kérelmezők már biztosan meg is kapják. Döntésük értelmében a Bodrogközbe összesen 2,121 millió euró értékű támogatás érkezik. A keretből összesen kilenc beruházást valósítanak meg. 

A támogatott települések között ott van Bodrogszentes, Szinyér, Borsi, Bély és Kisgéres is. Királyhelmecen a műfüves focipálya és futballstadion modernizációjára, valamint a Lorántffy-kastély melletti egykori börtön épületének a rekonstrukciójára érkezik majd jelentős összegű támogatás

– közölte Pataky Károly. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?