Mikor használjuk mi a kütyüket – és mikor azok minket

Lapunk több beszélgetést is szervezett a gútai Hajómalom Fesztiválon – ezek közül az egyik a Kütyük és zaklatás című volt. Sikula Gábor pszichológussal, a TANDEM vezetőjével egy órán keresztül boncolgattunk a tudatos eszközhasználat kérdéseit.

„Nekünk a Tandemmel egy nagyon fontos missziónk, hogy egy olyan generációt neveljünk fel, akik tudatosan, felelősségteljesen használják az internetet, és ott biztonságban vannak“ – fogalmazott a szakember. A 60 perc során nem pusztán az alapfogalmakról, hanem egyebek mellett az online térben zajló zaklatásról (cyberbullying) is beszélgettünk. A teljes felvétel hamarosan elérhető lesz az Új Szó hivatalos felületein.

Problémás eszközhasználat

Mindenekelőtt felmerül a kérdés: hogyan értelmezhető a függőség fogalma a digitális eszköz-, valamint az internethasználat kapcsán?

Az esetek nagy többségében nem olyan szintű függőségről szoktunk beszélni, mint például egy szer- vagy játékfüggőség esetében. A WHO vagy a pszichiátriai diagnózisokban az internet- vagy okostelefon-függőség még nincs definiálva 

– fejtette ki Sikula. Hozzátette azonban, hogy az elmúlt időszakban – főleg a koronavírusnak köszönhetően – számos kutatás irányul arra, hogy kiderítse, milyen szerepet is játszik az internet az életünkben.

„Amikor egy-egy képzésen foglalkozásokat tartunk ebben a témában, a felnőttek néha felháborodnak, amikor feltesszük a kérdést, hogy akkor most nézzük meg, kinek mennyi a képernyőideje. Van, akinél ez nagyon sok, de ebbe beleszámít az ügyintézés, vagy az is, ha értelmes dolgokat néz a Youtube-on. Nem is arról van szó, hogy hogyan tudjuk minimalizálni a képernyőidőt, hanem miként tudjuk ezt valahogy tudatosan kézben tartani“ – adta elő a pszichológus. 

Nem annyira a függőség a jó terminus a jelenség értelmezésére, mint inkább a „problémás telefon-, vagy eszközhasználat“. 

Sikula szerint ez nagyon sokakat érint: „Nem mi használjuk az eszközt, hanem valamiképpen az eszköz használ bennünket.“

Kapitalista vonás

„Ténylegesen GDP-t termel az, ha pörgetjük a közösségi médiát, reklámokat nézünk, kattintunk, lájkolunk. Ez mind-mind GDP-ben mérhető dolog, és ilyen szempontból szüksége van a közösségi médiának arra, hogy mi ezt használjuk, s ellássuk a funkciónkat“ – tért rá Sikula Gábor arra, hogy milyen piaci érdekek húzódnak meg a közösségi oldalak mögött.

Hogy ezt a típusú nyerészkedést kikerüljük, arra a tudatos eszközhasználat jelenthet megoldást: csak akkor éljünk vele, ha annak van egyéni haszna, illetve fontos úgy beállítani a telefonunk funkcióit, hogy ne „figyelmeztessen” állandóan, hogy „valamit” meg kell néznünk rajta.

Még egyszer a függőségről – és a dopaminról

A mindennapi életünk működéséhez szükségünk van a telefonunkra. Ez egy normális dolog manapság. És ilyen szempontból is van egy függőség, ami nem a tudatosságról szól, hanem hogy egyszerűen nem tudunk létezni az internet nélkül. Ha most kikapcsolnánk az internetet, s leállna az összes digitális eszköz, akkor nem tudna úgy tovább zajlani az élet, ahogy azt megszoktuk 

– mutatott rá a pszichológus.

Úgy látja egyébként, hogy nem is annyira a kütyüktől, mint inkább a dopaminttól függünk. Másként fogalmazva azokhoz az érzelmekhez és hatásokhoz kapcsolódunk, amelyeket kiváltanak bennünk az okostelefonok.

„Az agyunk dopaminnal jutalmaz bennünket, ha valamilyen sikert érünk el. A dopamin nem egy rossz dolog, nagyon fontos a tanuláshoz, és fontos szerepet játszik a motiváció kialakulásában. Ha egy ősember sikeresen levadászta a mamutot, és elfogyasztotta vacsorára, a következő nap is motivált volt, hogy élelmet szerezzen magának“ – érzékeltette Sikula a mechanizmus őskori előzményeit.

Ha viszont valamit már nagyon sokszor, rendszeresen, egyformán, ismétlődően megcsinálunk, akkor az egyre kisebb dopaminlöketet vált ki belőlünk. Épp ezért a dopamin termelődésénél fontos, hogy az ne legyen kiszámítható. Ezt tudják azok is, akik az okostelefonokat és a közösségi médiafelületeket programozzák.

Vannak ezek a kis színes bogyós játékok, amiket húzogatunk jobbra és balra, és ezek miatt kapunk pontokat, jutalmakat. A 73000. szinten vagyunk, és még mindig húzogatjuk a színes bogyókat, merthogy ezek úgy vannak programozva, hogy az agyunkban pörgessék a dopamint. Nagyon jó szakemberek programozzák ezeket a játékokat arra, hogy függjünk tőlük. Úgy működnek akár a kaszinókban a szerencsejátékgépek 

– fejtegette Sikula.

Ez a kütyük célja

Noha mindez Sikula Gábor szerint konspiratívnak hangozhat, de a játékokat előállító cégeknek ténylegesen üzleti érdekük fűződik mindehhez. Ide kapcsolódik az is, hogy az Instagram vagy a Facebook „pörgetése” során milyen gyakran jelennek új tartalmak, vagy jönnek értesítések, ha letesszük a telefont. Ezek célja, hogy folyamatosan legyen valami kis inger.

Sokszor kritizáljuk a fiatalokat, hogy nagyon sokat nyomkodják a telefont, de közben tudnunk kell azt, hogy ezt nem véletlenül teszik. Ha mi tabletet, telefont adunk a gyerekek kezébe, akkor ez olyan gépeket jelent, amik arra vannak programozva, hogy bennük ezt a függőséget fenntartsák 

– emelte ki.

Ha az agyunk ahhoz szokott hozzá, hogy folyamatosan új ingereket és ezzel együtt dopamint kapjon, s ez már a gyermekkorban hozzáláncol minket „a zsebünkben lapuló a kis dopamingéphez”, akkor nehéz lesz kitartó figyelmet igénylő tevékenységet végeznünk.

Nevelő, jutalmazó eszköz?

A téma kapcsán szó esett arról is, hogy a szülők gyakran motiváló, jutalmazó – vagy épp büntető – eszközként élnek a kütyükkel a gyereknevelés során. Vagyis ha le kell nyugtatni a gyereket, egy okostelefon vagy tablet azonnal lenyugtatja. Vagy nem?

Azt látjuk, hogy a gyerek kívülről nézve nyugodtan ül és a telefont pörgeti. Egy helyben ül és figyel. Viszont ha azt néznénk meg, hogy benne ekkor milyen belső folyamatok zajlanak le, akkor pont nem az történik, hogy neki most van egy nyugodt órája. Az agya valójában a dopaminon pörög. 

Miközben arra lenne szüksége, hogy kipihenje magat, s az idegrendszerre lenyugodjon, amihez mondjuk mozgás és friss levegő kellene... Futkosni, szabadon, kreatívan játszani. Van, hogy a szülő megnézi a gyereket, ahogy épp fára mászik, és azt mondja, hogy milyen nagy veszélyben van, mert mindjárt leesik és összetöri magát. És aztán ránéz a gyerekére, amikor a kanapén ül és telefonozik. Ekkor azt mondja, hogy na, most biztonságban van. Miközben pont az ellenkezője igaz! Pont akkor van nagy veszélyben“

– fejtette ki bővebben a problémát a szakember.