A fél évszázados tárlat több mint száz alkotást ölel fel (A szerző felvétele)
Mikóczy Dénes kiállítása a Csallóközi Múzeumban: „Életigénylő szemlélet és az erények világa” (GALÉRIA)
Ünnepélyes keretek között nyitották meg 2026. január 29-én a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban Mikóczy Dénes képzőművész „Színek, alakzatok, rétegek” című kiállítását. A 102 különleges darabból álló tárlaton Borbély Károly festőművész, grafikus, a kiállítás kurátora mutatta be az alkotót és munkásságát.
Az esemény hangulatát Kotiers András klarinét-, illetve Bertók István zongorajátéka tette még színesebbé, akik a megnyitó elején és végén örvendeztették meg a közönséget. A nagymegyeri származású Mikóczy Dénes kiállítása 2026. március 2-ig látogatható a Csallóközi Múzeumban.
Nagymegyertől Salzburgig
A rendezvény 5 órakor kezdődött, az időben érkezőket maga a művész köszöntötte. Család, barátok, ismerősök és művésztársak érkeztek e jeles alkalomra, hogy együtt örüljenek az alkotóval és gratuláljanak életművéhez. Az első zenei betét után Borbély Károly lépett a mikrofon elé, aki azzal kezdte, hogy Mikóczy Dénes képzőművész pályája az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan és következetesen formálódott. 2011 óta rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon, Nagymegyertől Budapesten, Pozsonyon és Komáromon át egészen Salzburgig. Művészeti tevékenységét eddig 25 csoportos és 18 önálló kiállítás fémjelzi, utóbbiak 2013 és 2025 között valósultak meg többek között Budapesten, Léván, Komáromban, Ábrahámhegyen és Győrben. A kortárs kulturális közélet aktív alakítójaként Nagymegyeren idén immár huszadik alkalommal szervezi meg a Meger Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpóziumot, amelyen eddig több mint száz alkotó vett már részt.
Életigenlés és bölcsesség
Mikóczy Dénes alkotásait az emberi emlékezet és érzelmi tapasztalatok rétegződésének vizuális lenyomataként értelmezte. Megfogalmazása szerint az élet eseményei és érzékszervi élményei egymásra rakódva formálják gondolkodásunkat és értékítéletünket, amelyek egy alkotói folyamat kiindulópontjává válhatnak. A képzőművészet – mint szavak nélküli nyelv – betekintést enged ebbe a rejtett belső világba.
„Alkotásai a természet szépségén keresztül az életigenlő szemléletet és az erények világát, a bölcsességet, a mértékletességet, az erőt és az igazságot idézik meg”
– mutatott rá Borbély Károly. Kiemelte továbbá a művész mindenek feletti felelősségét, hiszen az alkotásokon keresztül egy értékrendet és világlátást is közvetít, ahogy Mikóczy Dénes is, aki egy világos rendszerbe foglalt, felettébb pozitív szemléletét ad át. Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója, etnológus is méltatta a művészt, aki kiemelte az alkotó kötődéseinek hangsúlyait, külön megnevezve a hithez, hitélethez való szoros kötelékét.
Évtizedek maradtak ki
A több mint fél évszázadot átfogó és a 40 grafikából, 61 festményből és 1 tűzzománcból álló tárlaton a művész is megszólalt. Megköszönte a lehetőséget és a támogatást, amit szakmailag és Nagyszombat megyétől is kapott. Az alkotó kérdésünkre elárulta, voltak olyan időszakok az életében, amikor a munka és más elfoglaltságok miatt szinte lehetetlen volt alkotni, ám amikor később „lazult a társadalmi helyzet”, természetes módon, különösebb nehézség nélkül tért vissza a művészethez. A pályára tudatosan készült, és bár az élet sok fordulatot hozott, az alkotás mindvégig meghatározó része maradt az életének.
Zárt, majd a szabad világ
Kiállított munkái közt a legkorábbi egy 1975-ben készült grafika, melynek témája személyes élményekből és társadalmi tapasztalatokból táplálkoznak. Fiatalon, a szocializmus idején egy kilátástalannak megélt világ képe mutatkozik: három hölgy áll esőben egy esernyő alatt. Már ekkor feltűntek korai tájélmények is: például egy tüzes hangulatú tájkép, amely a gyermekkor emlékeit idézi, amikor nagyapjával nyári napokon szénagyűjtésre járt.
„Legújabb alkotásaim egészen friss élményekhez kapcsolódnak, ezek közül több Olaszországhoz kötődik, ahol erős hatást gyakorolt rám a környezet és a szakrális tér. Grafikai sorozatban örökítettem meg a kálváriát, a 14 stációval”
– emelte ki a művész.
Aktívan alkot – most is több képen dolgozik egyszerre
Legfrissebb munkái 2026 januárjában készültek, részben egy borospince inspiráló közegében. Élményei: a pince világa, a szőlő, a színek és az együttlét – újabb grafikai témák alapjául szolgáltak. Mikóczy Dénes elárulta, hogy most is több művön dolgozik párhuzamosan, általában két-három képet készít elő, miközben a témák folyamatosan alakulnak a fejében.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.