Átsegítenek a mindennapi elakadásokon

A tanításhoz is hasznos ez a tudás (Darnai Miklós Bernadett felvétele)
Csilizpatas |

Darnai Miklós Bernadett felelősségteljes tanár és lelkiismeretes diák, aki most is iskolapadban ül azért, hogy a tanítást kiegészítve mentálhigiénés segítő szakember legyen.

Bernadett a Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda szlovák-angol szakos, felső tagozatos tanára, aki szakmai tudásával a gyerekek mellett igyekszik a felnőttek lelki egészségével is foglalkozni. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett részlegén, Léván tanul, melyet a szlovákiai magyarok számára hirdettek meg két évvel ezelőtt.

„Ez a képzés tulajdonképpen azt takarja, hogy pszichiátriailag egészséges, de valamilyen mindennapi elakadással, problémával küzdő embereken tudunk segíteni. Magyarországon ennek komolyabb kultúrája van, több segítő szakember is specializálódott már erre a szakirányra, nálunk, Szlovákiában viszont még nem létezik ez az irányzat”

– mondja Bernadett. A tanítás és az otthoni különórák során, melyeket rendszeresen tart, felmerült benne, hogy talán nagyobb segítségére lehet a diákjainak és a környezetének is, ha elkezdi pszichológiai oldaláról is megközelíteni a felmerülő témákat.

„Főleg az otthoni különórák során tapasztaltam azt, hogy a tananyagon kívül másról is elbeszélgetünk”

– teszi hozzá. Ez is csak megerősítette abban, hogy jelentkezzen a képzésre. Jelenleg az iskolán belül nem alkalmazza a tanultakat, de úgy érzi, hogy a későbbiekben a mentálhigiénés gondozásnak igenis helye lehet iskolai kereteken belül is.

„Mindennapi elakadásnak mondhatunk akármilyen munkahelyi nehézséget, párkapcsolati gondot, vagy akár valamilyen egészségügyi problémát is, amit valaki mentálisan nem tud feldolgozni. Általánosságban ezekkel a gondokkal pszichológushoz fordulunk, azonban egy mentálhigiénés szakember is képes segítséget nyújtani. Persze olyan kérdésekkel foglalkozunk csak, amik nem patológiásak, azaz nincs konkrét diagnózisuk”

– sorolja Bernadett. Az intézmény már dolgozik azon, hogy egy szlovák diploma alatt itthon is hivatalos végzettségnek számítson a mentálhigiénés segítő szakember szakirány.

„Volt például egy olyan kliensem, aki munkahelyi problémákkal keresett meg. Sokáig dolgozott egy helyen, úgy érezte, hogy kiégett, váltania kellett, azonban nem találta meg rögtön önmagát. Jött egy olyan kliens, aki éppen szakított a párjával és nehezen jutott túl rajta, de volt egy 16 éves srác is, aki például azzal keresett meg, hogy nem tud beilleszkedni az iskolában”

– mondja.

A személyközpontúság az első

Egy beszélgetés 50 perc, ahogy általában a pszichoterápiai üléseken is, amit azért határoztak meg így, mert a lelki munka nagyon sokszor megterhelő és fárasztó. Egy mentálhigiénés tanácsadás formája az öt alkalmankénti összegzés, majd a téma újratárgyalása, hogy van-e szükség további beszélgetésekre, vagy a felek megoldottnak tekintik-e a kérdést. Ez a keretrendszer mindkét fél számára segítség. Annak ellenére, hogy egy évig még biztosan részt vesz a képzésben, szakmai gyakorlata alatt ingyen vállal klienseket. Már most is annyi a jelentkező a naptárában, hogy kevés ideje jut másra.

„Magára a képzésre olyanokat vettek fel, akiknek már van valamilyen előképzettsége szociális területen, tehát pedagógusokat, pszichológusokat, szociológusokat, de például sok a lelkész is”

– mondja Bernadett.

A mentálhigiénés segítség fő irányvonala a személyközpontú szemléletmód, ahol mindig a kliensen van a hangsúly. Abban különbözik még a pszichológiától, hogy egy ilyen szakember nem a múltba tekint vissza, nem a gond gyökerét vizsgálja és nem is a jövőt, hanem mindig a jelenben mozog, és az adott problémát is a jelen körülmények között próbálja megoldani.

„Azt tapasztalom, hogy az utóbbi Covid miatti korlátozásokkal, és a jelenlegi háborús nehézségekkel terhelt időszakokban, egyre többen keresnek segítséget, így többek között minket is. Tény, hogy sokaknál fő szempont az, hogy ne legyen a terápiában töltött idő »dokumentálva«, azaz ne jelenjen meg az orvosi kartonjában, vagy a biztosító feljegyzései közt, hogy pszichológiai, vagy pszichiátriai terápiát vett igénybe”

– teszi hozzá Bernadett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?