Dunaszerdahely. Mókás, kacagtató, ugyanakkor kreatív, készségfejlesztő nyári napközis táborba invitálja július 21. és 25. között a dunaszerdahelyi Csemadok-székházba a 3–8 év közötti gyerekeket Németh Luca bábszínész és Huszár Ági, a Bihari Kör vezetője.
Mesés tábor gyerekeknek
Dunaszerdahely. Mókás, kacagtató, ugyanakkor kreatív, készségfejlesztő nyári napközis táborba invitálja július 21. és 25. között a dunaszerdahelyi Csemadok-székházba a 3–8 év közötti gyerekeket Németh Luca bábszínész és Huszár Ági, a Bihari Kör vezetője.„Lovagok és királylányok táborának is nevezhetnénk – pontosít Németh Luca –, mivel a résztvevő fiúk lovagok, a kislányok pedig királykisasszonyok lesznek abban a mesében, amely köré a napi foglalkozások szerveződnek. A hétfőtől péntekig, reggel nyolctól délután ötig folyó foglalkozások minden nap új mese jegyében telnek. Ugyanazt a mesét élő bábelőadásban és diafilmen láthatják a gyerekek, majd interaktív játék keretében maguk is eljátsszák a látottakat, hallottakat. A kézműves foglalkozásokon is olyan tárgyakat készítenek, amelyek szorosan kapcsolódnak az adott meséhez, például a fiúk pajzsot, kardot, a lányok koronát, ékszert. Lesznek csoportos játékok, és Huszár Áginak, a Bihari Kör vezetőjének köszönhetően sok ének és zene. Budapesten, ahol évek óta dolgozom, nagyon nagy sikere van ezeknek az interaktív foglalkozásoknak, a gyerekek szeretik, mert mindenki bekapcsolódhat a történésekbe, mindenkinek jut szerep. És a gyerekek imádnak szerepet játszani, szerepelni. Miközben hancúroznak, szórakoznak, beletanulnak a társas viselkedés szabályaiba, és érzelmi világuk is fejlődik.”
Jelentkezni a 0908 693 167-es telefonszámon lehet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.