Mentőöv kell a nagymegyeri strandfürdőnek

Nagymegyer
Nagymegyer |

Nagy segítségre lenne szüksége a hónapok óta zárva tartó nagymegyeri fürdőnek. Az önkormányzat pénzügyi mentőcsomagja még nem érkezett meg, a banki hitel pedig kétséges.

Az önkormányzat képviselői április közepén jóváhagytak egy 200 ezer euró értékű visszatérítendő hitelt a Thermal Corvinus számára. Május közepén Holényi Gergő polgármester vétóját is megtörték,a mentőcsomag azonban még a hónap végén sem érkezett meg a fürdő számlájára. Ezt Križan Tibor, a Thermal Corvinus ügyvezetője is megerősítette, hozzátéve, bár a polgármester megígérte, péntekig nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a város első emberével. A fürdőben több projektet is elindítottak, kérték a lakosok segítségét, és a szolgáltatók is összefogtak, ez azonban nem lesz elég.

Mikor jön a segítség?

A képviselő-testület szerdai ülésén Balázs Péter képviselő szembesítette a polgármestert azzal, hogy késik a jóváhagyott segítség. „Mit tesz a fürdőért?” – kérdezte a polgármestert Balázs. 

Holényi Gergő azzal érvelt, mindent megtesznek azért, hogy folyósítsák a jóváhagyott összeget a fürdőnek, ez azonban csak szerződés alapján lehetséges. A polgármester azt is elmondta, hogy eddig a közterület-fenntartó vállalat megmentése kötötte le a figyelmét, mivel a fürdő június végéig fizetőképes.

Vétó utáni állapot

Holényi Gergő újra megjegyezte, szerinte nem jó ötlet, hogy a város tartalékalapjából támogatnák az önkormányzati vállalatokat, és elmondta, ha életbe lép a határozat a kölcsönről, és kidolgozzák a szerződést, átutalják az összeget. Nagy Albert főellenőr figyelmeztette a polgármestert, hogy mivel a képviselők az általa emelt vétő ellenére elfogadták a rendeletet, már érvényes, és kötelező erejű az anyagi segítségnyújtásról szóló határozat.

600 ezer vagy 1,2 millió 

Az ülésen kiderült, hogy két hitelajánlat is érkezett a fürdő megmentésére. Az egyiket közvetlenül a fürdő kapta a Tatra bankától. „A fürdő kaphat kölcsönt, de két komoly feltétele van a banknak, az egyik az, hogy a városnak ne legyen elővásárlási joga a strandfürdőre. Ha a fürdő 300 ezer eurónyi hitelt kér, akkor a városnak is ugyanennyivel kell hozzájárulnia a csomaghoz” – vázolta az ajánlatot Balázs Péter. A polgármester is kapott egy ajánlatot, ez már 1,1 millió eurós hitellehetőséggel számol. „Ha jól tudom, 1,2 millió euró hitelt kért a fürdő, hogy az idei évet le tudja fedni. A bankintézet ketté vette az összeget, 600 ezret ítélt meg segítségként, további félmillió euró kölcsönt pedig a városnak kellene felvennie a Thermal Corvinus javára, ezt szakaszosan folyósítanánk a kft.-nek” – pontosította Holényi az 1, 1 millió eurós hitel részleteit. Hozzátéve, hogy a bank az elővételi jog törlése, illetve a strand értékének megemelése mellett ingatlanfedezetet kér. A jelenlegi hitelállománnyal azonos összegre, 6 millió euróra növelnék a strandfürdő árát. „Teljes mértékben elutasítom, és nem tudom támogatni” – mondta az ajánlatról Holényi Gergő.

Nem eladó

„A bemutatott dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a banki szférán belül bizonyos érdekcsoportok a fürdő eladását készítik elő” – mondta a polgármester. Ezzel Balázs Péter is egyetértett, és azt is megjegyezte, hogy a város átutalhatná a 200 ezer eurót a termálfürdőnek. Holényi szerint ez nem lesz elég a számlák megtérítésére, a polgármester a kiadások csökkentésében látja a megoldást, de azt is felvetette, hogy más bankokkal is tárgyalhatnának. Balázs azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy hitelállomány miatt kötöttek a lehetőségeik. A polgármester felvetette egy áthidaló kölcsön lehetőségét is. A fürdő felügyelőbizottsága szerint a felvázolt lehetőségek nem előnyösek a fürdő számára, ezért nem támogatják, hogy az adott banktól kérjenek kölcsönt. Barczi Dániel képviselő, a felügyelőbizottság tagjaként azt kérte a polgármestertől, nevezze ki a felügyelőbizottság tagjait, erre ugyanis eddig nem került sor. Néveri Sándor képviselő úgy látja, hogy Holényi nem érdeklődik a fürdő tevékenysége iránt.

Csak ha a nép is akarja

Az utóbbi hetekben terjedő hírekkel kapcsolatban, melyek szerint a polgármester eladná a nagymegyeri termálfürdőt, Holényi Gergő a képviselőkkel közölte, hogy önkormányzati határozat védi a Thermal Corvinust. „Kizárólag egy népszavazás által, a lakosok dönthetnek a strandfürdő sorsáról. A 2008-as szerződés szerint a városnak elővételi joga van a fürdőre” – szögezte le Holényi, aki spekulációnak és alaptalan hazugságnak nevezte az erről szóló híreket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?